2p

Felnőttkorú lett Magyarország vezető fintech vállalata: 18 évvel ezelőtt, 2005 nyarán garázscégként indult útjára a Számlázz.hu. A mostani születésnapon már több mint 600 000 ügyféllel rendelkezik a cég, akik évente több mint 100 millió számlát állítanak ki a Számlázz.hu rendszerén keresztül. A cég azzal a céllal jött létre, hogy időt spóroljon a vállalkozóknak, időközben pedig megváltoztatta a számlázás piacát, a hobbiprojektből piacvezető vállalat lett.

A Számlázz.hu három fiatalember start-upjaként indult 2005 nyarán, az első számlát pedig ugyanebben az évben, augusztus 11-én 12 óra 8 perckor bocsátották ki. A születésnapon a Számlázz.hu már a Magyar Nemzeti Bank engedélyével rendelkező pénzforgalmi intézmény, amelynek a platformján évi 100 millió számlát - ennek kb. a harmada e-számla - állítanak ki a magyar vállalkozások.

A Számlázz.hu több mint 600.000 ügyfél mindennapi életét könnyíti meg.

Többszázezer ügyfél életét teszik könnyebbé. Fotó: Depositphotos
Többszázezer ügyfél életét teszik könnyebbé. Fotó: Depositphotos

Többségük egyéni vállalkozás, illetve kis- és középvállalkozás, bár egyre több multinacionális nagyvállalat is használja a cég digitális ökoszisztémáját. Mára a Számlázz.hu 3,3 milliárd forintos árbevétellel rendelkező, 50 fős fintech vállalattá nőtte ki magát, amely fejlesztő gárdájával folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több online megoldást kínáljon ügyfeleinek a számlázáson túl is.

„Az ember túl értékes ahhoz, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, amit egy gép is el tud végezni” - ez volt az alapítók mottója 2005-ben, amelynek üzenete 2023-ban érvényesebb, mint valaha. A Számlázz.hu hosszú utat járt be a mostani piacvezető helyzetéig: az első 700 ügyfél megszerzése 5 évbe került az internet hőskorában. Az e-számlázás megújítása teljes egészében a Számlázz.hu nevéhez kötődik.

Az online számlázás szabályozása új lendületet adott a digitális fejlődésnek: 2021 nyarán már a félmilliomodik felhasználót köszöntötte a fintech cég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!