2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A mininmálbér 15, a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedhet.

A szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány akár már november közepén aláírhatja a 2024-es bérmegállapodást – tudta meg az Economx a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülését követően. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az ülést követően a portálnak azt mondta: konstruktív egyeztetést folytattak a kötelező legkisebb bérek jövő évi emeléséről, valamint a hosszú távú, 2027-ig szóló, még formálódó bérmegállapodásról.

Az inflációnál kisebb mértékű emelésre kerülhet sor. Fotó: Depositphotos
Az inflációnál kisebb mértékű emelésre kerülhet sor. Fotó: Depositphotos

A Liga elnöke megerősítette, hogy a minimálbér 15 százalékos emelésében egyetértés mutatkozott a felek között. A garantált bérminimum a korábban kiszivárgott tervek szerint 10 százalékkal emelkedne, ugyanakkor a munkáltatói oldal ennek a szakszervezeti javaslatnak az elfogadásával megvárná a harmadik negyedéves makrogazdasági adatokat. Mészáros Melinda ezért arra számít, hogy a végleges bérmegállapodásra ezeknek az adatoknak az ismertetését követően, leghamarabb november közepén kerülhet sor.

A jövő évi bérmegállapodás részeként tárgyaltak a felek egy nettó 100 ezer forintos, adó- és járulékmentesen adható egyszeri kifizetésről is – emelte ki Mészáros Melinda. Az egyszeri kifizetés célja, hogy minden munkavállaló részesülhessen inflációs kompenzációban. Ez elsősorban azoknak a munkavállalóknak jelent óriási segítséget, akik a minimálbérek összegénél magasabb fizetést kapnak, és az idei béremelésből kimaradtak, vagy jóval az infláció alatt emelkedett a keresetük.

A szakszervezetek ismertették a kormánnyal azt a 2027-ig szóló javaslatot, amelynek egyik lényeges eleme, hogy a minimálbér és a bérminimum összeolvadna, ami egyrészt a minimálbér jelentős emelkedését eredményezné, másrészt a jelenlegi piaci körülményekhez jobban igazodó ágazati bérminimumokat határozna meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!