9p

Erősen megosztó volt néhány hete Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata, amikor azt mondta, hogy a bérből és fizetésből élőként őt is megviselte anyagilag a járvány. Sokan felháborodtak a kijelentésen, mások a miniszterelnök szarkazmusa kapcsán csettintettek, de igazán senki nem vette komolyan, amit mondott. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy a miniszterelnök anyagi helyzete megroppanhatott, így neki is komoly segítség lehet a gyermekeseknek járó lehetséges adóvisszatérítés.

Szerdán jelentette be Orbán Viktor, hogy ha sikerül elérni Magyarországon az 5,5 százalékos GDP növekedést, a miniszterelnök azt javasolja a kormánynak, hogy a gyermeket nevelő szülőknek 2022 év elején adják vissza azt az személyi jövedelemadót, amit 2021-ben befizettek a költségvetésbe. Hangsúlyozta: a leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt, és az ez alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek visszaadni, hogy újra feltölthessék tartalékaikat. Mint a mai Kormányinfón kiderült, ez nem azt jelenti, hogy az átlagjövedelem alatt keresők lennének csak jogosultak a visszatérítésre, hanem mindenki, de csak a 430 ezer forintos összeghatárig. Az alacsony keresetű nagycsaládosok ráadásul nem is járnak jól, hiszen csak a befizetett adót lehetne visszakérni, így aki nem rendelkezik komolyabb fizetéssel, és a családi adókedvezmény révén nem fizetett adót, az erre a pénzre nem lesz jogosul.  

Orbán Viktor a legnagyobb nyertes

Lapunk munkatársa a mai Kormányinfón, ahol ezúttal Orbán Viktor is részt vett, meg is kérdezte,  személy szerint Orbán Viktor jogosult lesz-e visszatérítésre? Válasza szerint igen, van olyan korú gyermeke, aki után jogosult erre. Ez pedig apropót adott számunkra arra, hogy megnézzük mennyire járnak jól ezzel az ötlettel a kormánytagok.

And the winner is... (Fotó: EPA/Julien Warnand)
And the winner is... (Fotó: EPA/Julien Warnand)

Május 28-án a szokásos rádiónyilatkozatában a járvány okozta gazdasági nehézségek kapcsán ejtette el Orbán Viktor miniszterelnök a következő mondatokat: „Azért megviselt bennünket. Nem csak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk, én is közéjük tartozom.” Ez már csak azért is meglepő volt, mert Orbán Viktor magyar viszonylatban kifejezetten jól keres. A 2019-es adatok szerint miniszterelnöknek 26,5 millió forint volt az összevont adóalapja. Ez tavaly vélhetőleg csak nőtt, miután a képviselői javadalmazás is emelkedett.

Ugyanakkor a kormányfő nehéz anyagi helyzetére utalt a február elején közreadott vagyonnyilatkozata szerint ugyanis a miniszterelnöknek nincsen saját autója, nagy értékű ingósága, céges érdekeltsége, nem vásárolt új ingatlant és nincsen megtakarítása sem. A korábban ismert ingatlanjai vannak meg, egy 2002-ben vásárolt budapesti ház és a 2013-ban megszerzett felcsúti ingatlan. Ugyanakkor a budapesti ingatlanra feleségével közösen 19 éve felvett, eredetileg 20 milliós jelzáloghitelből még közel 900 ezer forintot kell törlesztenie. Hogy Lévai Anikónak van-e saját jövedelme az a publikus információkból nem derül ki, de feltételezhető, már csak azért is, mert korábban a miniszterelnök felesége írt könyvet, illetve a Wikipedia szerint 2010-től a Magyar Konyha című gasztronómiai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Továbbá a korábbi információk szerint 38 ingatlan tulajdonosa volt, ezek fele, több mint 60 hektár Felcsúton és környékén terül el. Ekkora területre csak a különböző mezőgazdasági támogatásokat igénybe véve az átlagkeresetet meghaladó összeg járhat. Feltételezhető hát, hogy a miniszterelnök családjában két kereső van, családi adókedvezményt egy gyermekük után tudnak igénybe venni, ugyanakkor a velük egy háztartásban élő 18 év feletti, de még felsőoktatási hallgató másik lányukat is figyelembe lehet venni a kedvezmény megállapításánál.

Ezek alapján viszonylag szerény összegű 133 ezer forint családi adókedvezményt tudott a miniszterelnök családja érvényesíteni (vagy Lévai Anikó, vagy Orbán Viktor). Így a miniszterelnök csütörtöki kormányinfón elhangzó pontosítása, illetve a kormányfő gazdasági főtanácsadójaként tevékenykedő Nagy Márton reggeli nyilatkozata alapján ők a legszerencsésebb kategóriába kerülhetnek. Akár 800-800 ezer forintot visszaigényelve, összességében 1,6 millió forinthoz juthatnak, és csak bízhatunk benne, hogy ez az összeg segít Orbán Viktornak kilábalni a nehéz anyagi helyzetéből.

Orbán Viktor mellett Varga Mihály az, aki egy kiskorú gyereket nevel. Az egyébként négy gyermekes családapának három nagyobb, 20 év feletti, és egy 8 éves gyereke van. Így az adóvisszatérítést tekintve elvileg Orbán Viktorhoz hasonló összegre lehet jogosult.

Miniszterek, akik most lemaradnak a kormányzati mannáról

Amikor a miniszterek és a parlamenti képviselők anyagi helyzete kerül fókuszba, akkor az derül ki, hogy Rogán Antal valahogy mindig jól jár. Lehetne viccelni a menet közben hízó ingatlanával, de érdemes inkább kitérni a végtelen munkabírására. Hiszen miközben korábban megfeszítve dolgozott az ország- és a polgárok helyzetének javításáért, volt ideje egy később jól jövedelmező találmányra is. Mindezeknek köszönhetően az egyik legjobban kereső parlamenti képviselő volt 2020-ban, hiszen az 1,1 milliós képviselői alapfizetés mellé miniszterként további havi 1,97 milliót kap. Ezt pedig 157,8 millió forinttal tudta megfejelni a találmányából származó jövedelemmel. Ő azonban vélhetőleg nem vett igénybe családi adókedvezményt, mivel 2019-ben elvált Rogán-Gaál Cecíliától, és a sajtóinformációk szerint két közös gyerekük az exfeleséggel egy háztartásban élnek. Mondhatjuk persze, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a fenti jövedelme mellett nem is szorul rá néhány százezer forint adóvisszatérítésre.

Ritka pillanat, ezen a javaslaton nem fog keresni Rogán Antal (Forrás: MTI)
Ritka pillanat, ezen a javaslaton nem fog keresni Rogán Antal (Forrás: MTI)

Rogán Antalhoz hasonlóan várhatóan nem kap majd adóvisszatérítést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Pintér Sándor belügyminiszter, Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere, Nagy István agrárminiszter és Süli János tárca nélküli miniszter sem. Esetükben ezt a gyermekeik magasabb életkora indokolja, hiszen utánuk már nem tudtak családi adókedvezményt sem igénybe venni.

Benkő Tibor életrajzából csak annyi derül ki, hogy két gyereke van, az ő születési idejük viszont nem. Ugyanakkor a honvédelmi miniszter vagyonnyilatkozata szerint nincs vele egy háztartásban elő gyermek, így azt lehet sejteni, hogy ő sem lesz jogosult az adóvisszatérítésre.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bizonyos fokig kakukktojásnak számít a kormányban. A hivatalos élerajzában ugyanis sem házastársról, sem gyerekekről nem esik szó, ami alapján joggal feltételezhetjük, hogy ez nem figyelmetlenségből történt, hanem azért, mert nőtlen és gyermektelen. Ez esetben pedig értelemszerűen nem jár neki adóvisszatérítés.

Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter esetében a hivatalos életrajzából nem derül ki, hogy van-e gyereke, ugyanakkor a vagyonnyilatkozat szerint nincs vele egy háztartásban élő gyermek, amiből azt feltételezhetjük, hogy ő sem jogosult adóvisszatérítésre.

Vannak, akik jobban járnak…

A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter szerencsére a hírek szerint rendezett családi körülmények között él, ráadásul párja sikeres üzletasszony, így esetükben is két keresőről beszélhetünk. Két kiskorú gyerek után tudtak családi adókedvezményt igénybe venni, így várhatóan valamivel egymillió forint feletti összeget utalhatnak majd vissza számukra.

Egy pár új mezre biztos futja majd a visszatérítésből (Fotó: Bánkuti András)
Egy pár új mezre biztos futja majd a visszatérítésből (Fotó: Bánkuti András)

Palkovics László feleségéről nem sok publikus információt lehet találni, ahogy két gyerekéről sem. Csak feltételezni tudjuk, hogy igénybe tudtak utánuk venni családi adókedvezményt, a miniszter róluk 2018-ban ugyanis annyit mondott, hogy a lakóhelyük szerinti körzeti intézménybe járnak (ami alatt leginkább általános iskola érthető). Ezek alapján az feltételezhető, hogy az innovációs miniszter és neje Szijjártó Péterékhez hasonló összegre lehet jogosult, ha a gazdaság oly mértékben dübörög majd, ahogy azt az ország vezetői remélik.

Mások kevésbé…

Végül de nem utolsó sorban nézzük a kormány két emblematikus női tagját. A kormány által vágyott családképet egyértelműen Novák Katalin testesíti meg, hiszen amellett, hogy Facebook oldala szerint miniszteri teendőit követően a család számára főz, mos, esetleg ablakot pucol, három gyermeket is nevel. Az esetükben is két keresős családról beszélhetünk, a publikus és sajtóban megjelenő információk szerint mindketten több milliós havi jövedelemmel rendelkeznek. Erre igénybe tudták venni a családi adókedvezményt. Emiatt viszont az átlagbérhez viszonyítva kisebb összeg visszaigénylésére lesz lehetőségük. Számításunk szerint nagyságrendileg 200-200 ezer forintot igényelhetnek, összességében 400 ezer forinttal lehet majd bentebb a Veres-Novák család.

Novák Katalin kevesebbet kap, mint több minisztertársa, de talán ebből a pénzből tud majd fizetni egy takarítónőt (Forrás: Facebook)
Novák Katalin kevesebbet kap, mint több minisztertársa, de talán ebből a pénzből tud majd fizetni egy takarítónőt (Forrás: Facebook)

 

Varga Judit igazságügyi miniszter óriási csatákat kénytelen vívni Brüsszellel, hogy ez vagy más játszott szerepet válásában, azt nem tudjuk. Tavaly mindenesetre még vélhetőleg igénybe vették a három gyermek után járó adókedvezményt, így Varga Judit várhatóan 200 ezer forint körüli összegre számíthat, ha az ország gazdaság 5,5 százaléknál nagyobb mértékben növekszik.

Kommentár:
Noha Orbán Viktor miniszterelnök jellemzése, mely szerint sok családot megrázott anyagilag a válság valós probléma, a megoldási javaslat azonban célt téveszteni látszik. Ahogy az a fenti összeállításunkból is kiderül olyan emberek jutnak több százezer vagy akár másfél milliós adóvisszatérítéshez, akiknek valójában aligha van szükségük erre. Azok ugyanakkor, akik több gyermeket nevelnek alacsonyabb fizetésből vagy egy keresetből, minimális összegre tarthatnak csak igényt, ha kapnak egyáltalán adóvisszatérítést. Hasonló a helyzet azokkal, akik tavaly elvesztették a munkájukat, és emiatt kerület nehéz helyzetbe, ugyanis vélhetőleg ők sem fizettek adót, így hiába romlottak a körülményeik nem fognak segítséget kapni. Összességében tehát sokkal inkább szól a lépés az egy- és két gyermekeseknek szóló választási ajándékról, mint a nehéz anyagi körülmények között élők megsegítéséről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!