A Revolut arról tájékoztatja a magyar ügyfeleket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak,
de olyan díjakat is, aminek nem fognak örülni – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
Biztosra megy a konkurencia
A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
Akik már megkapták erről a levelet, azokkal a Revolut azt közölte:
„az általános szerződési feltételeinkkel és a magyar banki szabályozással összhangban a számladíjakat részben módosítjuk, hogy tükrözzék a helyi magyarországi szolgáltatási költségeket”.
A Revolut magyarországra kerülő ügyfeleinek hamarosan meg kell barátkozniuk az alábbi díjakkal:
- a Standard és Plus csomagoknál 0,45 százalékos átutalási díj vonatkozik minden 50 000 forintot meghaladó átutalásra
- a Premium és Metal csomagnál az ügyfelek havi egymillió forint összegű kerettel rendelkeznek, amelynek erejéig a díjat nem számítják fel – a keret a tranzakcióik 50 000 forintot meghaladó részére vonatkozik
- az Ultra csomagnál az ügyfelek teljesen mentesülnek e díjtétel alól
- az átutalási díjak felső határa minden esetben 20 000 forint
További részleteket itt olvashat az ügy kapcsán.

