5p

Tülekednek a bankok, hogy babaváró hitelt nyújthassanak. Akár 100-150 ezer forintot is zsebre tehetnek az igénylők a kölcsönért cserébe, ha sietnek. Az eredetileg év végén lejáró igénylési határidő alapján erre minden ok meglenne, csakhogy a kormány már bejelentette a hosszabbítást 2023-ra. Erről azonban azóta sem született jogszabály – írja a Bank360.hu. 

A kamatmentesen törleszthető, legfeljebb 10 millió forintos babaváró kölcsönnél már a három évvel ezelőtti indulása idején sem volt kedvezőbb ajánlat, most azonban, a 10 százalékos lakáshitelek és 15 százalékos személyi kölcsönök időszakában különösen vonzó a kamatmentes törlesztés lehetősége. (Igaz, ezzel együtt a büntetés mértéke is meredeken nő a támogatás elvesztése esetén.) A bankok egy része azonban még ehhez is hozzácsapott egy csinos összeget, és jóváírási kedvezménnyel kínálja a babaváró hitelt, ami akár 100-150 ezer forintot is jelenthet az igénylőknek - írja a Bank360.hu.  

A Gránit Bank kedvezményes ajánlata 2022. április óta él és november 30-ig tart. Ebben az időszakban a hiánytalanul benyújtott babaváró kölcsönigénylések esetén a bank egy alkalommal 150 ezer forintot ír jóvá az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő folyószámláján a babaváró kölcsön folyósítását követő hónap végéig. Feltétel, hogy a folyósításnak meg kell történnie 2022. december 31-ig. Emellett a babaváró hitel alapfeltételeinek kell megfelelni, azzal a plusz kikötéssel, hogy az igénylő házaspár egyik tagja sem lehet 23 évnél fiatalabb. 

Az UniCredit Bank kedvezménye 2022. szeptember 1. és november 30. között vehető igénybe, a jóváírás mértéke pedig szintén 150 ezer forint. Az összeget a bank a babaváró kölcsön folyósítását követő hónapban írja jóvá, feltéve, hogy az megtörténik 2022. december 31-ig. A kedvezmény feltétele, hogy az igénylő új ügyfél legyen, ami azt jelenti, hogy a hiteligénylés befogadásának időpontjában nincs UniCredit lakossági bankszámlája, vagy van ugyan, de annak szerződését 2022. szeptember 1-jén, vagy azt követően kötötte.

A CIB Bank 2022. szeptember 30-ig hirdet jóváírási akciót, mellyel 130 ezer forintot kaphatnak az igénylők a babaváró hitel mellé. A jóváírás feltétele, hogy a kölcsön folyósítása megtörténjen legkésőbb 2022. november 11-ig.

Az MKB Bank jóváírási akciója 2022. szeptember 30-ig tart, hiánytalanul befogadott kölcsönkérelem alapján. Az elérhető összeg 130 ezer forint, ehhez viszont legalább 9 millió forintot kell felvenni. 

Szintén 130 ezer forint jóváírással hirdeti a babaváró hitelt a Magyar Bankholding másik tagbankja, a Takarékbank is. Az akció 2022. július 1-jétől visszavonásig, de legkésőbb 2022. szeptember 30-ig érvényes, és a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre vonatkozik. A kedvezményhez legalább 9 millió forintot kell felvenni. A jóváírás a hitel folyósítását követő hónap végéig történik meg, az ügyfél Takarékbanknál vezetett, törlesztésére megjelölt lakossági számlájára. 

Az Erste Banknál szintén április óta van érvényben az a jóváírási kedvezmény, mely akár 120 ezer forintot is jelenthet az igénylőknek. Az akciónak nincs végdátuma, visszavonásig érvényes és más kedvezménnyel nem vonható össze. Emellett Erste Max hitelkártya igénylése esetén Babaváró csomag is elérhető, mely öt bababoltban is igénybe vehető. Az akció során a szerződéskötést követő egy évben 10 százalékos visszatérítést kapnak az igénylők a vásárlások árából. 

A K&H Bank szintén 120 ezer forintos jóváírási akciót hirdet, ami 2022. május 13-tól érvényes visszavonásig. A jóváíráshoz a maximális 10 millió forintot kell felvenni, a jóváírásra pedig a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

A Raiffeisen Banknál is 120 ezer forintos jóváírási akció van érvényben, melyet az új és a meglévő ügyfelek is kihasználhatnak. A jóváírás feltétele, hogy a hiteligénylést 2022. július 16. és szeptember 30. között adja be az ügyfél, illetve, hogy a folyósítás megtörténjen legkésőbb 2022. november 30-ig. A jóváírás a kölcsönösszeg folyósítását követő 30 napon belül történik meg. 

Meddig számíthatunk még az akciós ajánlatokra?

Amint látható, a bankok ajándék pénzzel csábító ajánlatainak többsége szeptember vagy november végéig szól. Ez a hajráztatás érthető lenne a babaváró hitel igénylésének eredetileg december 31-én lejáró határidejének ismeretében. Csakhogy a kormány július végén bejelentette, hogy 2023-ban is fenntartja a babaváró hitelt és a CSOK-ot (utóbbinak egyébként nincs végdátuma, tehát elvileg nem járt volna le az igényelhetősége 2022 végén). A szűkszavú Facebook poszton túl azonban azóta nem történt semmi, a hosszabbításról nem jelent meg jogszabály. Így jelenleg a rendeletben és a bankok tájékoztató oldalain is a 2022. december 31-i dátum szerepel a kölcsön és a babaváró támogatás igénybevételéről szóló szerződés megkötésének határidejeként – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A bankok csábító “kelengyepénzére” szükség is van, mert a folyósítási adatokból az látszik, hogy a babaváró hitel már túl van a csúcson. A program indulása óta több mint 1897 milliárd forintra szerződtek le a fiatal házaspárok, ami a maximálisan felvehető 10 millió forintos hitelösszeggel számolva közel 190 ezer hiteligénylőt jelent. 2022-ben a március volt a legerősebb hónap a babaváró hitel számára közel 45 milliárd forinttal, de még ez is jelentősen elmarad a 2020-ban és 2021-ben folyósított összegektől, amikor általában 45-50 milliárd forintos havi összeg volt a jellemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!