4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi  csapat diadalmaskodott.

December 10-én rendezte meg a szervező Privátbankár.hu a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjét a Budapesti Gazdasági Egyetem UniZone hallgatói centrumában. A döntőben 20 csapat mérte össze tudását, akik hosszú utat tettek meg a zuglói végállomásig. Több mint 700 négyfős csapat jelentkezett a versenyre, akik először egy online kvízen mérték össze tudásukat, majd a legjobbak vármegyénként és Budapesten is egy szóbeli, online fordulóban is megmérkőztek. Ebből a 20 fordulóból juthattak be az országos döntőbe.

Az országos döntőre a „belépő” egy-egy fotó és rövid videó volt a csapatok részéről, amelyet a Klasszis Média Instagram- illetve TikTok-oldalán tettek közzé a szervezők. Közülük a legjobbak készítőit különdíjakkal is jutalmazta a zsűri. Díjakból egyébként is rengeteg volt: a verseny támogatóinak – CIB Bank, Babylon Financial Group, Fundamenta Lakáskassza, Gránit Alapkezelő, Magyar Biztosítók Szövetsége, MBH Bank Private Banking, Magyar Államkincstár,  Nemzeti Adó-  és Vámhivatal, Pénzügyminisztérium – köszönhetően a verseny összdíjazása milliós nagyságrendű volt. Nem csak az országos döntőbe jutott 20 csapat és felkészítő tanáraik, hanem a megyei döntőkön jól szereplő csapatok is részesülhettek a nyereményekből.

Mik a fontosabb különbségek az egyes hiteltípusok között? Mikortól érdemes nyugdíjra takarékoskodni? Hogyan lehet beindítani egy bicikliszervízt? Mit kell tudni a bitcoinról? A lakásbérlés vagy a vásárlás éri meg jobban? Mekkora lehet valójában az infláció?

- ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ várt a csapatoktól a zsűri, melyben ezúttal is elismert szakemberek ültek a támogatók képviselői közül. A zsűri elnöke ezúttal is Bod Péter Ákos, a Corvinus egyetem professzora, korábbi jegybankelnök volt, a verseny fővédnökségét Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára vállalta el. A legjobban teljesítő négy csapatra a kifejtős kérdések mellett ábraelemzés is várt.


Fotó: Dala Gábor

A csapatok felkészülten érkeztek, így magas színvonalú döntőn dőlt el az első hely és a további helyezések sorsa. Végül egy szegedi csapat vitte el a pálmát, győri és berettyóújfalui diákok állhattak még fel a dobogóra, a legjobban teljesítő budapesti csapat pedig a negyedik helyet szerezte meg.

A verseny végeredménye, az első négy helyezett csapat:

1. Négyes osztag – Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum 
Csapattagok: Szalai Szabina, Gombos Lili, Nagy Ábel, Kispál Imre
Felkészítő tanár: Bereczné Juracsek Marianna 

 A Négyes osztag, a győztes csapat tart előadást
A Négyes osztag, a győztes csapat tart előadást
Fotó: Dala Gábor

2. Cickányok – Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum
Csapattagok: Véber Anna Margaréta, Berecz Bíborka, Kulacs Nikolett, Póti Panna
Felkészítő tanár: Kissné Kovács Katalin

3. Trónfosztók Remastered – Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum
Csapattagok: Daróczi Martin, Botlik Bálint, Kozák Zoltán, Zsupkó Zoltán Gyula
Felkészítő tanár: Juhász-Szabó Anett

4. Mamma Mia – Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum 
Csapattagok: Balla Laura Anna, Rozmann Luca Krisztina, Gál Anna, Biró Ákos László
Felkészítő tanár: Helmeczi Zoltán

A teljes végeredmény, a díjazottak és nyeremények listája a verseny weboldalán, a juniorklasszis.hu-n található.

Folytatása következik!

Az ünnepélyes eredményhirdetésen mind a támogatók képviselői, mind a szervező Privátbankár.hu munkatársai jelezték: továbbra is szilárdan állnak a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló kezdeményezés mellett, így a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenysorozat tovább folytatódik. A tavaszi hónapokban a gimnáziumok tanulói mérhetik össze tudásukat, ősszel pedig újra a technikumok és szakképző iskolák diákjaira kerül majd sor. Érdemes követni a Junior Klasszis Facebook-oldalt, ahol a szervezők folyamatosan jelentkeznek a versenyekkel kapcsolatos hírekkel.

A verseny támogatói:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!