Július elsejétől megnyílik annak a lehetősége, hogy bankkártyával havonta kétszer, összesen 40 ezer forint készpénzt felvehessünk a boltok pénztáraiban is. Annak, aki az ingyenes ATM-es készpénzfelvételt korábban már igényelte, ehhez nem kell semmit tenni a csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint - derül ki a Bank360 összefoglalójából. Jogi akadály tehát nem maradt, a bankoknak is kötelező ezt a lehetőséget biztosítani, azonban a kereskedőcégektől függ, hogy ők lehetővé teszik-e ezt a pénztáraiknál.
A cash-backnek hívott szolgáltatás eddig nem mozgatta meg sem a bankokat, sem a kereskedőket. Csak a Penny tett lehetővé ilyet meghatározott OTP-kártyák használata esetén.
A portál egy korábbi cikkéből az is kiderül: a 40 ezer forintos cash-back nem csökkenti a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi keretet, tehát ha érdemben elterjedne a szolgáltatás, akkor így már 190 ezer forinthoz juthatnának hozzá a magyarok díjmentesen lakossági bankszámlájukról: 150 ezret ATM-ből, 40 ezret pedig a boltok pénztáraiban vehetünk fel.
A cach-backnek mostanáig nem volt kötelezően díjmentes összeghatára. A júliustól bevezetett ingyenesség ugyan adhat lendületet az elterjedésének, de ehhez leginkább az kell, hogy a nagy bolthálózatok meglássák ebben a vevőfogási lehetőséget. Az utolsó adminisztrációs akadályt mindenesetre ez elől elhárította a gazdaságfejlesztési miniszter csütörtök este közzétett rendelete.
Nem kell külön nyilatkozni, ha már egyébként is szokott ingyenesen készpénzt felvenni
Az első két alkalommal, együttesen 150 ezer forintig járó ATM-es ingyenes készpénzfelvételhez ugyanis nyilatkozni kell(ett) a banknál, ez a nyilatkozat azonban még nem tartalmazhatta a bolti cash-back igénybevételét is. Azért, hogy ehhez ne kelljen újra nyilatkozni a bankban, a mostani rendelet kimondja:
az ingyenes készpénzfelvételről július 1. előtt megtett és vissza nem vont nyilatkozatot úgy kell tekinteni, hogy az az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség mellett a készpénzátvétel szolgáltatás (cash-back) díj- és költségmentes igénybevételére is vonatkozik -
derül ki a Bank360.hu cikkéből.
Július 1-jétől pedig a bankok már beépíthetik a formanyomtatványaikba az ingyenes cash-back megnyíló lehetőségét azok számára is, akik ezután nyilatkoznak a 150 ezres ingyenes ATM-es készpénzfelvétel igénybevételéről.