2p

Még fél évig él a hiteltörlesztési moratórium, és a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet feloldásától függetlenül is ki-, illetve be lehet lépni a rendszerbe.

A  hiteltörlesztési moratóriumot a veszélyhelyzet kihirdetése után egy héttel, március 18-án megjelent rendelet tette lehetővé. A törlesztési szünet december 31-éig tart, de időtartamát a kormány bármikor meghosszabbíthatja. A veszélyhelyzet feloldása nem változtat a moratórium feltételein - írta a Magyar Nemzet.

A lakossági és vállalati hitelekre vonatkozó törlesztési moratórium azoknak segít, akik átmenetileg elestek a bevételeiktől, és nagy terhet jelentene számukra a törlesztőrészlet fizetése. A moratórium alatt a részleteket nem kell kifizetni, az így felgyűlt kamattartozást a bankok nem tőkésíthetik, ráadásul az ügyfél nem kerül a Központi Hitelinformációs Rendszer negatív adóslistájára, ami évekre elvágná a hitelfelvétel lehetőségétől.

A lap idézte Veres Patrikot, a Bank360.hu szakértőjét, aki szerint érdemes visszatérnie a rendszeres hiteltörlesztéshez annak, akinek stabilizálódott az anyagi helyzete. Az elmaradó összegeket ugyanis 2021 januárjától el kell kezdeni visszafizetni azzal a feltétellel, hogy az eredetileg vállalt törlesztőrészletnél nem lesz magasabb a havi befizetési kötelezettség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!