Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

A külügy leírta, hogyan kell kinéznie egy bérelt szolgálati lakásnak korunkban. Luxus nuku.

Minden szolgálati lakásbérleti szerződést fel kell mondaniuk áprilisban a külképviseleteknek egy pár napja megjelent külügyminiszteri utasítás alapján. A közlönyben megjelent, Szijjártó Péter által jegyzett utasítás valójában újraszabályozza a szolgálati lakásra jogosult külképviseleti dolgozók elhelyezésének feltételeit, olyan részletekre is kiterjedően, mint hogy milyen komfortosnak kell lennie a fürdőszobának.

A rendelkezés szerint a külképviseleteknek a külképviselet-vezető rezidenciáját leszámítva 2017 április 5-ig kell felülvizsgálniuk valamennyi szolgálati lakásbérleti szerződésüket és gondoskodniuk kell azok július végi, de legkésőbb szeptember végi felmondásáról és az ingatlanok egyidejű átadás-átvételéről. Amennyiben a július végi határidő után kerül sor a szerződés felmondására, arra az időre nem jár költségtérítés a szolgálati lakást használónak.

Ezzel párhuzamosan, április 10-ig kell összeállítaniuk azt a listát, amely az utasításban meghatározott feltételeknek megfelelő bérelhető lakásokat tartalmazza.

És most nézzük, milyen felszereltségűnek kell lennie egy modern külképviseleti szolgálati lakásnak. A hálószobához egy darab kétszemélyes, vagy két egyszemélyes ágy jár. Két darab éjjeliszekrény vagy „olvasólámpa-asztalka” mellett egy akasztós ruhásszekrény, illetve egy polcos ruhásszekrény, vagy komód is otthonosabbá teszi ezt a lakrészt a diplomata számára.

Ilyen luxusról csak álmodhatnak a magyar diplomaták 

Ha van gyerek a családban, akkor neki a külügy külön szobát biztosít, amelyben van egy ágy, egy tanulóasztal, egy szék, illetve egy könyvespolc vagy játékpolc (esetleg „többcélú tároló bútor”). az ifjabb generációnak is jár egy akasztós szekrény, valamint egy éjjeliszekrény.

A nappaliba olyan ülőgarnitúrát lehet elhelyezni, ami maximum 6 fő kényelmét tudja biztosítani. Egy szekrény, továbbá egy tévéállvány az, amivel lakájosabbá lehet tenni ezt a lakrészt.

Olyan apróságokra is kitér a szabályozás, hogy az előszoba tartozéka egy darab előszobafal (fogassor tükörrel), illetve egy darab alacsony cipőszekrény, de utóbbi csak akkor, ha nincs beépített szerkény az előszobában.

Minden lakásban az egyik legfontosabb közösségi tér a konyha. Diplomatáink beépített vagy mobil, alsó és felső konyhaszekrényekből vehetik elő a lábosokat, a tányérok elmosására pedig „rozsdamentes mosogatót” használhatnak. Amennyiben a konyha mérete lehetővé teszi, mosogatógépet is beszerelhetnek, ha annak a beüzemelése nem eredményezi az ingatlan átalakítását.

Ha nincs külön étkezőhelyiség, akkor egy konyhaasztalt is igényelhetnek, 2-6 konyhai székkel. Az ételt minimum 3 égős, sütővel ellátott tűzhelyen készíthetik el, ami működhet gázzal, villannyal, de lehet kombinált is. A tárolásra egy maximum 300 literes, mélyhűtős hűtőszekrény szolgál.

Menjünk tovább, nézzük, milyen komfortot nyújt egy diplomata fürdőszoba. Nos, ide jár egy fürdőkád vagy zuhanyzó, egy automata mosógép (minimum 4,5, maximum 9 kilogramm ruha mosásához!), egy fali vagy álló mosdókagyló, egy fali pipereszekrény (polcos), egy fali fürdőszobatükör, és egy wc-kagyló öblítőtartállyal.

A listát egészében átböngészve megállapíthatjuk, hogy egy diplomata szolgálati bérelt lakás felszereltsége messze áll a fényűzéstől, már amit a külügy hajlandó megfizetni ebből.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.