2p

Titokban hangfelvételt készítettek Magyarország legnagyobb ellenzéki pártjának a vezetőjéről, a hanganyagokat pedig éppen akkor hozták nyilvánosságra, amikor a Tisza Párt népszerűségben már kezdte megelőzni a Fideszt – egyelőre ennyit lehet biztosan elmondani a héten kipattant lehallgatási botrányról. A Tisza Párt elnöke persze, úgy tűnik, maga is hibázott, amit a kormánypárt kíméletlenül kihasznál. Mindeközben arról alig esik szó, hogy a liszt 45, a tojás pedig 26 százalékkal drágult egy év alatt, és szegények tömegei kukáznak 50 forintos üvegek után kutatva – Magyarország, 2024.

De sikerül-e ezt a pártot is szétverni, vagy Magyar Péteren tényleg nem fog a golyó? Kitartanak-e hívei mellette, vagy elbizonytalanítják őket a hanganyagok, és a Tisza Pártot ugyanúgy kicsinálja a hatalom, ahogy tette ezt a többi ellenzéki párttal? Tudhatjuk-e, hogy melyik valódi felvétel, és melyik hamisított? És egyáltalán: kiben bízhatunk még egy olyan világban, ahol lassan mindenki egy élesített diktafont rejteget a kézitáskájában?

Erről is vitáztak – olykor meglehetősen hevesen – lapcsoportunk, a Klasszis Média Ez Viszont Privát című szubjektív műsorában újságíróink, Litván Dániel, Vég Márton és Wéber Balázs.

Fejezetek:

00:00 Intro
00:57 Beköszön
02:19 Titkos hangfelvételek, mi áll a háttérben?
31:03 A botrány és a NER-es cégháló
41:50 Árkosár, beindult a drágulás
49:51 Költségvetés, üvegeket kukázó tömegek
55:50 Elköszön

A korábbi adásokat itt lehet megtekinteni.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort: 

Oldalunk az Anchor FM-en >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

Podcastjeink az Apple Podcasts-en >>

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!