4p

Az ostromnak vége, eredményt hirdetünk. A felelős szerkesztő jegyzete.

Van egy jelenet az Egri Csillagok filmben, ami nagyon megragadt bennem: Gobbi Hilda forró szurokkal meg gulyással fogadja a várat létrákon ostromló törököt, majd amelyik így is a létrán marad az visszazuhan az árokba, mert csáklyával eltolják a védők. Pont ezt látjuk most Brüsszelben. Ursula von der Leyen és csapata van a védvonalban és ott is marad, hiába mesterkedett Orbán Viktor, aki végül csak az árokból próbálkozhat megint bevenni a várat.

Még nem adta meg magát, nem az a típus
Még nem adta meg magát, nem az a típus
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő és túlmozgásos külügyminisztere az elmúlt két hétben – két magyar focimeccs között - végig haknizta a főbb európai városokat, hogy fontosnak tűnjenek. Merthogy már csak hármat kell aludni és Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke. Majd jól megmondjuk, hogy egyáltalán mi lesz a napirenden fél évig és mi nem – gondolta a miniszterelnök. Persze hogy a migráció meg az „építsünk egy új EU-t, mert az romokban van” lenne a fő téma, megbolondítva a versenyképesség javításával. 

Csakhogy! Még véget sem ért a mostani elnökség, a miniszterelnöknek bemutattak Brüsszelben: nem jön Budapestre az Európai Bizottság főnökasszonya és az Európai Parlament vezetői sem fogadják őt. Hivatalosan azért, mert „nem tudták egyeztetni az időpontokat”. Á, dehogy! Ez finom jelzés arra, hogy nem úgy táncolnak, ahogy a magyar fütty akarná. Hivatalos az is, hogy megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával, ezt régóta blokkolni akarta a magyar kormány. A következő hat hónapban ugyan lassíthatja ezt az egyébként sem gyors folyamatot, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ezt sem tudta megakadályozni.

Ez az EU soros elnökség egyébként kevés hatáskörrel bír, önmaga nem hozhat döntéseket. Az idő, a fél év eleve rövid, nem sok mindenre lesz elég. Már csak azért sem, mert mire feláll az új vezetés, eltelik pár hónap. Közben az Európai Parlamentben is tart még a helyezkedés, jelenleg úgy tűnik, a Fideszből kevesen kérnek, még a lengyelek sem (Jarosław Kaczyński pártja, a PiS), akikkel szeretne összebútorozni, ráadásul a Tisza Párt már simán bemasírozott a legnagyobb frakcióba, az Európai Néppártéba.

Brüsszel elfoglalása tehát akadályokba ütközött és akkor még finoman szóltam. Nem lesz viszont ilyen gond itthon, a frissen felállított újabb közpénzégető sóhivatalnak számító Szuverenitásvédelmi Hivatallal. (még leírni is borzasztó ezt a kifejezést, én kérek elnézést). Lecsapott már a furkósbot és ne gondoljuk, hogy csak ennyi volt, majd bezárják. Szépen jönnek majd a postájába a „feltáró bejelentések” (értsd feljelentések), ami alapján elkezd vizsgálódni, kutakodni, nincs kétségem afelől, hogy a független sajtó marad a célkeresztben. A megfélemlítés és a félelemben tartás a lényeg, akkor is, ha végül semmi komolyról nem döntenek. 

Már nagyon várom, hogy a tönkre vert óellenzék vagy az új, a Tisza, de Hadházy Ákos feltétlenül, szép hosszú levelet küldjön ennek a hivatalnak arról, hogy miként sérti szuverenitásunkat a kormány nyílt orosz és kínai „barátsága”, ami sokkal inkább gazdasasági és politikai nyomásgyakorlás a nagy országok részéről, mint egy egyenrangú kapcsolat. Nem vagyok naiv, a propaganda hengernek ez az új egysége nem fogja szőnyeg szélére állítani Orbán Viktort és nem fogja megbüntetni a Fideszt vagy a CÖF-öt és társaikat. Ám ha a rezsim bukását valóban akarók elküldik a saját listájukat és folyamatosan napirenden tartják az abban leírt bűnöket, akkor talán nem lehet elbánni a sajtóval, akkor legalább úgy vonulnak be a politikatörténetbe, hogy megtették. Talán ennek nyomán tovább repedhetnek a falak a hatalomban. Talán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!