3p

Nemzeti ünnepünkön beszédet mondott Orbán Viktor és Magyar Péter is, miközben megjelent két meglepő közvélemény-kutatás is, melyek szoros versenyben ugyan, de a Tisza Párt előnyét mérték a Fidesszel szemben. Lakhatási válság van, a kormányzat a budapesti Airbnb szigorítását tervezi, Erzsébetváros pedig a parkolási díjakat emeli óriási mértékben. Hírszerzési információk szerint észak-koreai katonák jelentek meg Oroszország oldalán, de vajon ebből mi és milyen mértékben igaz? Donald Trump „bidenesedik”: egyre meredekebb dolgokat beszél. Tényleg csalásra fogja fogni, ha veszít? Az Ez Viszont Privát friss adásában a hét eseményeiről beszélgettek kollégáink, Bózsó Péter, Dobos Zoltán és Litván Dániel újságírók.

Önbeteljesítő jóslatok lehetnek a héten megjelent közvélemény-kutatások? És ha már itt tartunk, megjósoltuk a Nézőpont Intézet adásunk felvétele után kiadott kutatásának eredményét is. Orbán Viktor kijelölte a főellenséget, és nyíltan nekiment Magyar Péternek, aki viszont kitért az útjából. Jól tette? Lesz szó végre nemcsak szimbolikus, hanem szakpolitikai kérdésekről is? Lehet enyhíteni a lakhatási válságot az Airbnb befenyítésével?

Szláv katonák jönnének Budapestre, az észak-koreaiak pedig már Oroszországban vannak? A NATO is elég idegesen reagált a fejleményekre. Donald Trump állapota látványosan romlik, de nem ez a legaggasztóbb vele kapcsolatban. Ha veszít, elszabadulhatnak az indulatok, és már akár ő maga sem lehet képes visszaparancsolni a polgárháború szellemét a palackba.

E témákról és még másokról is kötetlenül beszélgettek kollégáink az Ez Viszont Privát legfrissebb adásában.

Ha csak egy rész érdekli, tekerjen!

1:13 Nagyot szóltak a Tisza vezetését mutató közvélemény-kutatások
7:18 Hadiösvényre lépett Orbán Viktor, hol van már Gyurcsány és Soros?
11:47 Lakhatási válság, Airbnb-szigorítás, hova tűnnek a parkolási pénzek?
24:55 Magyar Péter az új Kádár János? Orbán Viktor ütni próbált. Helyzet van!
31:16 Jönnek a szláv katonák Budapestre? Zelenszkij győzelmi terve és atomfegyverei
37:10 Elhozzák a harmadik világháborút az észak-koreai katonák Ukrajnában?
46:51 Trumpnál is baj van a toronyban? Aggasztó és ijesztő dolgokat mond a republikánus jelölt.
55:45 Polgárháború jöhet Amerikában?

A korábbi adásokat itt lehet megtekinteni.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort: 

Oldalunk az Anchor FM-en >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

Podcastjeink az Apple Podcasts-en >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!