Akár száz-százhúsz főt is foglalkoztat majd azaz új beruházás, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon valósul meg, a Monokpack Kft. gyára a tervek szerint márciusban kezdi meg működését - tájékoztatta Monok polgármestere az MTI-t csütörtökön.
Szepessy Zsolt közölte: a Monokpack Kft. egy izraeli cég leányvállalata, multinacionális cégeknek gyárt és csomagol női és higiénés termékeket. Hozzátette: a tervek szerint az első körben harminc embert vesznek fel, az év végére akár száz-százhúsz embert foglalkoztatnak majd, és ha minden a várakozásnak megfelelően alakul, további létszámbővítés is lesz.
Monok polgármestere arról is beszámolt, hogy az önkormányzat a volt csendőrlaktanyát bocsátotta a cég rendelkezésére, amíg az föl nem építi korszerű, gépesített üzemcsarnokát. Elmondta, a térségben kevés a munkahely, az itt élők nagy része segélyekből él, így nekik is bizonyítaniuk kell, hogy akarnak és tudnak is dolgozni.