A vasúti hivatal honlapján közzétett, a piacfelügyeleti eljárást lezáró határozat emlékeztet arra, hogy a MÁV 2007 május 9-én nyújtott be kérelmet országos vasúti pályaműködtetési, vonatási és személyszállítási tevékenységre. Ezt követően a hivatal arra szólította fel a MÁV-ot, hogy a három tevékenységre vonatkozó engedély iránti kérelmet elkülönítetten nyújtsa be, és pótolja a megjelölt hiányosságokat. A MÁV a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak csak részben tett eleget.
Antal Dániel, a Magyar Vasúti Hivatal elnöke egy január eleji háttérbeszélgetésen utalt arra, decemberben általános piac-felügyeleti vizsgálatot indítottak a MÁV pályavasútnál, hogy megállapítsák, szabályosan, szakszerűen működik-e. Emlékeztetett arra, hogy a MÁV pályavasútnak nincs működési engedélye.
A MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére közölte, hogy hivatalos értesítést a hivataltól még nem kaptak a határozatról.