2p

Újabb részvényvásárlások után immár 10 százalék feletti részesedése van az Émászban az elmúlt időszakban aktív terjeszkedésbe kezdett MVM-nek.

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. 10 százalék fölé növelte részesedését az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt.-ben - közölte az Émász a tőzsde honlapján szerdán.

A közlemény szerint az MVM 2009. március 4-én 20300 darab Émász részvény megvásárlásával a meglévő 9,38 százalékos tulajdonosi arányát 10,04 százalékra növelte.

Az MVM tavaly december 9-én jelentette be először, hogy több lépcsőben 8,6 százalékos részesedést szerzett az Émász Nyrt.-ben. Az akkori tájékoztatás szerint az MVM 2008. november 7-i közgyűlésén elfogadott üzleti stratégia célként jelöli meg a cégcsoport számára, hogy a villamosenergia-ellátás teljes vertikumában vállaljon szerepet olyan akvizíciók és befektetések révén, amelyek növelik a cégcsoport tulajdonosi értékét. Ezen belül is célterületként jelölték meg a fogyasztói értékesítésben résztvevő szereplők körében történő részesedés-növelést, továbbá a hazai energetikai befektetéseket.

A tulajdonszerzést az Émászban tavaly decemberben azzal is indokolta az MVM, hogy figyelembe véve a hektikus tőzsdei ármozgásokat, valamint az áramszolgáltatói szektor kiemelkedően jó nyereségességét, az akvizíció kifejezetten kedvező lépés üzleti értelemben az MVM számára.

Az MVM tavaly év elején az Elmű Nyrt.-ben is szerzett 10,54 százalékos részesedést a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában volt részvénycsomag megvásárlásával. Mind az Émász, mind az Elmű a német RWE-EnBW csoporthoz többségi tulajdonában van.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!