2p

A Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. júniusban és júliusban leszállítja a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt-nek a 10 darab új Trollino trolibuszokat - közölte Zdenek Mayer, a Ganz-Skoda vezérigazgatója pénteken Budapesten annak kapcsán, hogy Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes megtekintette az első legyártott öt járművet.

Légkondícionáló nélkül kérte a BKV

Hagyó Miklós a járműveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a BKV-hoz júniusban és júliusban 5-5 új trolibuszt kerül, amely a próbafutást követően augusztustól állnak forgalomba döntően a 70-es troli vonalán, esetleg a 76 és a 78-as vonalakon.

Hagyó Miklós hangsúlyozta, hogy az új trolibuszok energiatakarékosak és környezetbarátok, alacsonypadlózatúak. Alkalmas arra, hogy akkumulátora révén felsővezeték nélkül 1-3 kilométert megtegyen. A járműben 28 ülőhely, 66 állóhelye és 1 tolókocsi befogadására alkalmas hely van.

Donáth Zoltán, a BKV Zrt vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a vállalat közbeszerzési eljáráson szerezte be a 10 járművet, amely 780 millió forintba kerül. A 10 éves futamidejű lízingszerződésben kedvező pénzügyi feltétel - Bubor+0,45 százalékpontos felár - szerepel.

Zdenek Mayer emlékeztetett arra, hogy a Ganz-Skoda Zrt., amelynek 50 százalékban a cseh Skoda Holding és 50 százalékban a Resonator Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. a tulajdonosa, sikeresen vette át a Ganz Transelektro tevékenységi körét, a járműgyártás megtartásával 130 munkahelyet mentett meg, a társaság pénzügyi helyzete stabil - mondta a vezérigazgató. Kérdésre válaszolva a Ganz-Skoda Zrt vezérigazgatója elmondta, hogy a Debrecenbe 11 dízel trolibusz gyártására van megrendelésük, a szállítást október-novemberre ütemezik, a gyártás készültsége 60 százalékos.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!