A reálkereset 2005 január-november között 6,5 százalékkal javult a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedésével számolva. A legalább öt dolgozót foglalkoztató vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2,78 ezer volt, csaknem annyi, mint egy évvel korábban.
Hat-nyolc százalékkal nőtt a bér
A KSH adatai szerint 2006 első tizenegy hónapjában a költségvetési szférában 2,1 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában viszont 0,6 százalékkal nőtt a létszám. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168,5 ezer forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 159,1 ezer forintot kerestek a fenti időszakban. A költségvetési szervezetek munkavállalóinak bruttó átlagkeresete 192,5 ezer forint volt.
A versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 2006. január-novemberben 8,6, a költségvetési szférában dolgozóké 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, ez nemzetgazdasági szinten 7,7 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 7,4 százalékkal, a költségvetés területén 6,3 százalékkal, a versenyszférában 8,2 százalékkal emelkedtek.
142 ezret keresnek a szellemi munkát végzők
Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék szeptembertől érvényes emelése miatt az év utolsó hónapjaiban a nettó kereset dinamikája mérséklődött. Novemberben a nettó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg az előző évi szintet.
A január-novemberi nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 109,8 ezer forint volt, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 81,5 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké 142,2 ezer forint. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 177,4 ezer forintot tett ki, ami 7,9 százalékkal magasabb az előző év január-novemberinél. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-novemberben átlagosan öt százalék volt.
MTI/Menedzsment Fórum
110 ezret keresett tavaly egy átlagos magyar
Tavaly január-novemberben 3,6 százalékkal nőtt a reálkereset. Az átlagos magyar nettó fizetés 109 ezer 800 forint volt, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).