3p

A főváros egyik legnagyobb környezetszennyező gócát számolta fel az Auchan Magyarország Kft. másfél milliárd forintos beruházással Pestszentlőrincen, ahol az egykori Tüzép évtizedek óta 7,5 hektáron, szigeteléssel nem rendelkező gödrökben tárolt pakurát. A társaság közel egy év múlva itt tervezi megnyitni 11. hipermarketjét.

A "pakuratavak" néven elhíresült terület kármentesítésének fővállalkozója, a Varpex Zrt. műszaki igazgatója, Barabás Katalin hétfőn elmondta: a területről fél év alatt több mint ötszáz kamionnal szállítottak el pakura-iszapot, valamint azzal szennyezett talajt, amelyeket Gyöngyösön veszélyes hulladékként, égetőben ártalmatlanítanak.

Jean Paul Filliat, a francia érdekeltségű áruházlánc vezérigazgatója kifejtette, hogy a megtisztított helyszínen az Auchan 14-16 hónap múlva megnyitja 11. hipermarketjét. A vezérigazgató közölte, hogy a területen március-áprilisban kezdődnek meg az áruház megépítéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések. Erre az Auchan öt milliárd forintot költ.

Jean Paul Filliat a bevásárlóközpont beruházási értékére nem mondott pontos költséget. Korábban elárulta, hogy a központok mérettől függően 2-6 milliárd forintba kerülnek. Akkor azt is hozzátette, hogy a teljes pestlőrinci fejlesztésük megtérülési ideje legalább tíz év.

Az Auchan tavaly elkezdett kármentesítési projektje részeként nem szállította el az összes szennyezett talajt. Összesen ötvenezer tonnányi, a határérték alatt szennyezett föld maradt a helyszínen, melyet oldalról falakkal határoltak el. Alulról nem kellett szigetelőfalat létesíteni, mert az agyagos altalaj vízzáró rétegként funkcionál. A megtisztított helyszínt speciális kutakkal tíz évig havonta ellenőrzik.

A budapesti iparvállalatok és fűtőművek energiaellátására a helyszínen tárolt pakura az ásványolaj feldolgozás során visszamaradó, sötét színű, sűrű folyadék, amely magas fűtőértékkel rendelkezik. Jelentős kéntartalma és karcinogén kockázatai miatt azonban már nem használják.

A területen a XVIII. kerületi önkormányzat a 90-es évek közepén már megkezdte a kármentesítést és 27-30 ezer tonna földet négyszáz millió forintból megtisztított, így megszűnt az ivóvízbázis veszélyeztetettsége.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter arról beszélt, hogy a főváros sorra megszabadul a legveszélyesebb környezeti szennyezéseitől. Utalt a budafoki barlanglakások és a Metallochemia gyártelep szennyezéseinek felszámolására.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!