2p

A tavalyi évet 343 millió eurós veszteséggel záró PSA Peugeot Citroen francia autóipari konszern várhatóan 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában.

Arra számítunk, hogy az önkéntes leépítési program keretében több mint 11 ezren hagyják el a csoportot idén - mondta Isabel Marey-Samper pénzügyi igazgató szerdán. Jean-Luc Vergne személyzeti igazgató szerint 10 és 12 ezer között lesz a távozók száma Európában, ahol a csoport legtöbb üzeme található.

Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn ismertette a francai autóipari cégeknek szánt, hatmilliárd eurós hitelprogramját. Ebből hárommilliárdot kap a PSA csoport, amiért cserébe vállalta, hogy az ötéves kölcsön ideje alatt egyetlen franciaországi üzemét sem zárja be, termelést nem telepít külföldre, és Franciaországban nem kezd létszámcsökkentést.

A mentőcsomagot protekcionizmus vádjával bírálta az EU soros elnöki tisztét ellátó Csehország és a francia autógyárak üzemeinek helyet adó Szlovákia, és kifogást emelt Németország és az Európai Bizottság is.

Franciaországban foglalkoztatjuk természetesen a legtöbb embert, de más országokban is jelentős a létszámunk, amit jelenleg gyorsan csökkentünk - hangsúlyozta Christian Streiff elnök-vezérigazgató.

A PSA Peugeot Citroen 2007 végén több mint 207 ezer embert foglalkoztatott, ebből 114 ezret Franciaországban. A csoport tavaly novemberben már bejelentett egy önkéntes leépítési programot franciaországi üzemeiben, amely 3550 munkahelyet érintett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!