2p

Az osztrák AVL jön, a központtal 350 munkahelyet teremtenek, jelentette be Szijjártó Péter.

Kutatás-fejlesztési központot épít Érden az osztrák AVL Autókut Mérnöki Kft., a beruházás értéke 12,5 milliárd forint, ehhez a kormány hárommilliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter (b) és Dirk Janetzko, az AVL Autókut Mérnöki Kft. ügyvezető igazgatója a cég beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a minisztériumban 2018. november 20-án. (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Szijjártó Péter (b) és Dirk Janetzko, az AVL Autókut Mérnöki Kft. ügyvezető igazgatója a cég beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a minisztériumban 2018. november 20-án. (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Szijjártó Péter közölte, hogy az Érden felépülő központ a második lesz a grazi után az autóipari világcég bázishálózatában, megelőzve a kínai, koreai és japán központokat. Hozzátette, hogy a beruházással Érden 350 munkahely jön létre, közülük 250-et mérnökök fognak betölteni. Ezek a munkahelyek a külföldi munkavállalás versenyképes alternatíváját jelentik - mondta a politikus.

A külügyminiszter kitért arra, hogy a cégnek világszerte 9500 alkalmazottja van, és a Magyarországon előállított érték 99,2 százalékát exportálja, ami igen jól jellemzi a vállalat versenyképességét. Hozzátette, hogy a cég beruházása tovább növeli Magyarországon a GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordításokat, és szorosabbra fűzi az osztrák-magyar kereskedelmi kapcsolatokat is.

Szijjártó Péter elmondta, az osztrákok a harmadik legnagyobb befektetői közösséget alkotják Magyarországon a németek és az amerikaiak után; 2500 osztrák vállalat mintegy 70 000 embernek ad munkát. Hozzátette, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 10 milliárd eurót, amivel Magyarország Ausztria második legjelentősebb kereskedelmi partnerévé vált Németországot követően.

Dirk Janetzko, az AVL Hungary ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a cég Érden 5,7 hektáros területet vásárolt a fejlesztésekhez, ahol új központját és járműipari tesztbázisát építi ki. Az első irodaépületet a tervek szerint 2019 végére építik fel, és 2020-ig elkészül az új tesztbázis a tesztpadokkal. Hozzátette, hogy cégük élen jár a motor- és járműtesztelések, hajtóműrendszerek szimulációs technológiáinak fejlesztésében, és magyarországi telephelyüket is valódi kompetenciaközponttá kívánják fejleszteni.

Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta, hogy Érd városa a Modern Városok Program keretében 40 hektár területet vásárolt gazdasági övezetek kialakítására. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!