2p

Ez a közterület-használat díjából és az idegenforgalmi adóból jön össze.

Idén több mint 125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget fesztivál. Ez az összeg a közterület-használatért felszámított díjból és az idegenforgalmi adóból tevődik össze. A szervezők a következő öt évben több mint 300 millió forintból fejlesztik a Hajógyári-szigetet - írja hétfői számában a Világgazdaság a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. tájékoztatása alapján.

A hivatalos statisztika szerint az augusztus 7-13. között lebonyolított rendezvényre 529 ezren látogattak ki, ami elmarad a tavalyi 565 ezer fős rekordtól. A Sziget költségvetése a szervezők tájékoztatása szerint 2019-ben meghaladta a tízmilliárd forintot.

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. kifejezetten jó évet zárt tavaly: árbevétele a 2017-es 12,53-ról 15,66 milliárd forintra nőtt. A 2018-as adózott eredménye 1,42 milliárd forint volt, ezt teljes egészében osztalékként fizették ki. Ezen számok tükrében a Hajógyári-sziget bérleti díja elhanyagolható kiadás - írja a lap.

Vető Viktória sajtófőnök a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy a Sziget a következő ötéves periódusra 300 millió forintos beruházási vállalást tett a Hajógyári-szigetet érintően, de arra nem tért ki, hogy ez milyen fejlesztéseket takar.

Elmondta, hogy a fesztivál területén szeptember elején kezdődnek meg a helyreállítási munkálatok, amelyek időjárástól függően két-három hetet vesznek igénybe, és nagyjából nettó 25 millió forintnyi ráfordítást igényelnek.

Az óbudai önkormányzat jelezte: a szemét eltakarítását, valamint a zöldterület helyreállítását teljes egészében a szervezők finanszírozzák, a folyamatnak legkésőbb szeptember 30-ig be kell fejeződnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!