3p

Tovább bővíti nyíregyházi gyárát a gumiabroncs-gyártással foglalkozó Michelin Csoport, a 40 millió eurós (12,2 milliárd forint) beruházás megvalósítása idén kezdődik és 2017 végére fejeződik be - közölte a francia óriáscég közleményben csütörtökön az MTI-vel. A cég nyírségi gyárában jelenleg is tart egy 15 millió euró értékű kapacitásbővítő beruházási program.

A 40 millió eurós bővítés eredményeként a nyíregyházi gyárban naponta 6900 személyautó-abroncsot fognak gyártani, a fejlesztés száz új munkahely létrehozását teszi lehetővé. A Michelin közölte: az európai piacon tartós növekedést mutat a kiemelkedően magas teljesítményű, vagyis 18 col és a feletti abroncsméretek szegmense. A nyíregyházi gyár a jövőben is a sport- és szupersport kategóriájú személyautókra és az összkerék-meghajtású járművekre gyárt majd gumiabroncsokat, a jelenlegi termékkör mellett pedig elindul majd a defekttűrő személyabroncsok gyártása is.

A társaság közlése szerint a további bővítés előtt álló nyíregyházi gyáregység mellett tovább működik a Közép- és Dél-Európát ellátó váci logisztikai bázis, valamint folytatja tevékenységét a vállalat alapanyag-kereskedelemmel foglalkozó stratégiai egysége a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron. A vállalatcsoport 2013-ban hozta létre Budapesten új irányító szervezetét, amely az alsó kategóriás személyautó-abroncs márkáinak kereskedelmét koordinálja, emellett a társaság változatlanul folytatja a márka személy, teher- és mezőgazdasági abroncs kereskedelmét is.

A nyíregyházi gyárban 2011-ben fejeződött be egy 50 millió euró összköltségű fejlesztés. A Michelin egy évvel később, 2012-ben újabb beruházási programot indított el 15 millió euró értékben, amely 2015 végéig további húsz százalékkal fogja növelni a gyár kapacitását.

A projekteket az itt jellemző, kimagaslóan sok új méret beüzemelése, valamint a nagy flexibilitást igénylő rövid szériák és gyakori méretváltások indokolják - tájékoztatta az MTI-t a Michelin. A folyamatban lévő projektek az éves rendes beruházások részeként valósulnak meg.

A Michelin Hungária négy magyarországi telephelyén összesen 1650 embert foglalkoztat, nettó árbevétele 247 milliárd forint volt 2014-ben. Az 1013 alkalmazottat foglalkoztató nyíregyházi gyár termékei az európai és észak-amerikai piacokon jelennek meg. A társaság magyarországi beruházásainak értéke 2015-ig elérte a 302,7 millió eurót. A vállalatcsoport a világ 17 országában 67 gyárral van jelen és világszinten 112 300 munkavállalót foglalkoztat. Évente 171 millió darab abroncsot gyárt, és 2013-ban több mint 13 millió térképet és útikönyvet szerkesztett 15 nyelven. A Michelin Csoport nettó árbevétele tavaly 19,5 milliárd euró volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!