Ennek nyomán a ZF Hungária, illetve a szintén egri telephelyen működő ZF Lenksysteme Hungária (ZFLH) Kft. együttes éves forgalma 2010-re hatszázmillió euróra nő a 2007-es 360 millió euróról - mondta Ulrich Diler, a ZF Hungária (ZFH) Kft. elnök-igazgatója az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a jelenlegi 1 300-ról 1 700-ra gyarapszik az egri telephelyen foglalkoztatottak száma, illetve a beszállítóknál a mai kétezer helyett már négyezer embernek biztosítanak munkát - tette hozzá a cégvezető.
Az elnök-igazgató hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben az egri telephely vált a könnyű-teherautó sebességváltók gyártásának és fejlesztésének főhadiszállásává. Vagyis Egerből irányítják a világcég egyéb, a termékcsoporttal foglalkozó vállalatainak tevékenységét is.
Ugyanakkor, ma már a ZFH által gyártott sebességváltók és a ZFLH által előállított kormányművek alkatrészeinek 40 százaléka magyarországi beszállítóktól származik, miközben a telephelyről kikerülő termékek 100 százaléka exportpiacokra kerül - ismertette Ulrich Diler.
Végül hangsúlyozta, hogy befektetőként fontosnak tartja a Magyarországon elkezdett reformok befejezését, akkor is, ha sokszor fájdalmas intézkedéseket kell végrehajtani.
Ugyanakkor a ZF számára a prioritás a stabil politikai helyzet és pénzpiac, illetve a jogbiztonság erősítése - mondta az elnök igazgató.
A ZF 1996-ban vásárolta meg a Csepel Autó egykori egri sebességváltógyárát. Akkor 30 millió márkát fektettek be a Hevesi megyeszékhelyen, illetve 400 embernek teremtettek munkahelyet.