2p

Majdnem 13-szorosára nőtt a kínai Lenovo számítástechnikai csoport profitja a második negyedben, elsősorban azért, mert mind több vállalati ügyfél jelentkezik.

A világ harmadik számú számítástechnikai csoportja 67 millió dollár adózott eredményre tett szert a júniussal végződött negyedben, míg egy évvel korábban 5 millióra.

A Magyarországon is jelen lévő Lenovo minden térségben jól szerepelt, és fordulat következett be az amerikai piacokon is: ott már 15 százalékos forgalomnövekedést tudott elérni, második negyedéve nőtt a profitja, miután ott sokáig gyengén szerepelt. Az amerikai piac a bevétel 29 százalékát adta.

A csoport bevétele 13 százalékkal 3,93 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 3,48 milliárdhoz képest.

Terjeszkedés amerikában és európában

A Lenovo 2005-ben vette meg az IBM személyi számítógép üzletágát 1,25 milliárd dollárért, nagy nehezen leküzdve az amerikai törvényhozás biztonsági aggodalmait.

Az IBM-ügylet után sokáig zsugorodott a vállalat profitja a részleg megvásárlásának, karcsúsításának és beillesztésének terhei, illetve a saját márkanév nemzetközi megismertetésének költségei miatt. Mára azonban a Lenovo piaci részesedése világszinten eléri a 8 százalékot.

A Lenovo fontosnak tartja a kelet-európai terjeszkedést, ezért az amerikai Dell mellett a kínai vállat is gyárat készül létesíteni Lengyelországban. A cég 45 millió zlotyt készül beruházni, és 500 embernek ad majd munkát. Az üzem a legnicai különleges gazdasági övezetben létesül, jelentették be januárban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!