A márciusban aláírt megállapodás szerint a 280 kilométeres vezeték a bulgáriai Burgasztól az északkelet-görögországi Alekszandrúpoli városáig fut. A görög parlament és az orosz duma már ratifikálta az egyezményt.
Kezdetben napi 700 ezer hordónyi olaj áramlik a vezetéken, majd ez később napi egymillió hordóra nő. Oroszország 51 százalékkal, Bulgária és Görögország 24,5-24,5 százalékos részesedéssel vesz részt a vezetékprogramban.
Bulgária évente 35-50 millió dolláros tranzitdíjra és ezer új munkahely létesülésére számít.
A tervek szerint 2007 végén kezdődik és 2011-ben fejeződik be a vezeték építése. Az építési költségeket 900 millió euróra becsülik. A vezeték révén elkerülhető lesz a Fekete-tenger és a Márvány-tenger közti forgalmas tengerszoros, a Boszporusz használata az orosz olaj szállításakor.
Már 1993 óta napirenden van a 280 kilométer hosszú vezeték közös megépítése, de a három részt vevő ország gazdasági, pénzügyi vitái miatt idén tavaszig húzódott az egyezkedés.