5p

A négy közmédium kuratóriumi felügyeletét régen 150 fő látta el, most ugyanezt nyolc fő látja el, ez olcsóbb működést tesz lehetővé - mondta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának ülésén hétfőn Budapesten.

Az albizottság egyetlen napirendi pontja szerint a közmédiumok átalakításának folyamatáról tájékozódott. Az ülésre meghívták a közszolgálati csatornák vezérigazgatóit, valamint az m1, a közrádió három csatornájának intendánsait, akik azonban nem jelentek meg a testület ülésén. Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője szóvá tette a meghívottak egy részének távolmaradását. A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Balogh László a közmédiumok vezérigazgatóinak távollétét azzal indokolta, hogy őket ő képviseli az albizottsági ülésen, tekintve, hogy a közmédiumok éves beszámolóját is a kuratórium terjeszti a fenntartója elé. A közszolgálati médiaszolgáltatók felett viszont csak a szervezetet érintő felügyeleti jogosultáguk van - tette hozzá.

A kuratóriumi elnök azt mondta: a megalakulás óta a kuratórium "nagy munkát végzett". Megemlítette, hogy egy műholdra helyezték a Duna TV és az MTV adását, így külföldön nem kell két antennát igénybe vennie a fogyasztónak. Továbbá visszamenőleg öt évre vizsgálják a közmédiumok menedzsmentjeinek tanácsadói, megbízási szerződéseit. Ezeken kívül a hamarosan felálló Közszolgálati Testületnek is a kuratórium ad működési hátteret. Karácsony Gergely albizottsági elnök kérdésére az elnök kifejtette: a tény, hogy 150 főről 8-ra esett a kuratóriumi felügyeletet ellátó személyek száma, nem veszélyezteti a működést.

Balogh László Novák Előd (Jobbik) azon kérdésére, hogy mi a véleménye arról, hogy a köztelevízió nézettségcsökkenést könyvelhetett el, kifejtette: az MTV múlt évét érintő költségmegvonásai azt eredményezték, hogy sok archív anyagot, "magyar tartalmakat" tűztek műsorra a köztévében, ez a megoldás azonban - nem várt módon - népszerűnek bizonyult. Mint mondta, a közszolgálati zrt.-knek van esélyük, hogy növeljék a nézettségüket, különösen akkor, ha olyan módon összehangolják műsoraikat, mint ahogyan a március 15-i nemzeti ünnepen tették. Attól is további nézettségnövekedés várható, ha a köztelevíziók új magyar tartalmakat állítanak elő - emelte ki.

Az albizottság a kialakítás alatt lévő Közszolgálati Kódexről, az abban foglaltak teljesülését ellenőrző Közszolgálati Testületről is érdeklődött. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja ezzel kapcsolatban azt mondta: erős és jelentős civil kontrollt jelenít meg a 14 tagú testület. Hozzátette: reményeik szerint a Közszolgálati Testület komoly szerepet tölt majd be a közszolgálati médiaszolgáltatásban. Megjegyezte, hogy a kódex nem egy lezárt dokumentum lesz, mert azt tovább lehet bővíteni a testület, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma, valamint a vezérigazgatók javaslatai alapján. Kijelentette, hogy a kódex összeállításába megpróbálják bevonni a társadalmi, köztestületi véleményformálókat. A testületbe nyolc társadalmi szervezet jelöl tagot, hat további civil érdekképviselet pedig sorsolással nyer helyet benne. A sorsolást március 30-án tartják.

Az ülésen Lázár András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke, a közmédiumok szakszervezeteinek megbízottja kijelentette: négy-hat százalékos bérfejlesztésben állapodott meg a kormányzat az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásain, az érdekképviseletek is csak ezt az emelést kérik a munkáltatóktól. A szakszervezeti vezető közölte, nem hiszi, hogy a tulajdonos érdekeit sértené, ha a kormányzat által megkötött megállapodás szerint kérik a bérfejlesztést.

A műsorstruktúra és műsorterv megalkotása nélkül nem lehet tudni, mi a célja a jelenlegi vezetésnek a közszolgálati műsorokkal. E nélkül azt sem lehet tudni, hogy a közmédiumoknak mennyi dolgozóra és mennyi pénzre van szükségük - mondta Lázár András. "Úgy látjuk, hogy nem közszolgálati média alakul, hanem nagy valószínűséggel valamilyen állami érdekeltségű média" - mondta. Balogh László ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a műsorstruktúra kialakítása azok felelőssége, akiket a törvény erre felhatalmazott, vagyis sem a kuratórium, sem a szakszervezet hatáskörébe nem tartozik ez a feladat.

Hétfő délután az LMP nyilatkozatot adott ki, amelyben a párt kijelentette: az MTI öncenzúrát gyakorol, mert "elhallgatta", hogy a közmédiumok vezérigazgatói nem jelentek meg az ülésen. A dokumentum felidézte: a médiatörvény közös alapba vonta az MTV, a Magyar Rádió, a Duna TV és az MTI vagyonát, illetve személyi állományának a többségét, és egy egységes hírcentrum felállításáról is döntött. Mint írták: "a sorozatos elbocsátások, vezetői lemondások, sztrájkkal fenyegető szakszervezetek és a csökkenő nézettségi adatok igencsak indokolttá tennék, hogy a közszolgálati média vezetői a parlament ellenőrző albizottsága előtt számoljanak be az átalakulás eredményeiről".

Az LMP közleménye azt is érthetetlennek nevezte, hogy az MTI tudósításában miért szerepelt az az "általános megállapítás", hogy nőtt a Magyar Televízió nézettsége, miközben - mint állították - "köztudomású", hogy ennek ellenkezője az igaz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!