Elsősorban technikai és technológiai fejlesztésekkel gyártó-, valamint termékfejlesztő kapacitását bővíti a vállalat. A beruházás révén több, eddig főleg bérmunkában gyártatott alkatrészt maguk állítanak elő, s növelik a létszámot is. A programot saját erőből, hitelből és pályázati forrásokból szeretnék megvalósítani.
A tavaly már több mint 625 millió forint nettó árbevételt elérő társaság döntően speciális alkatrészeket, valamint bevizsgáló berendezéseket gyárt, főként az autóipar számára. Jankovits elmondta: legutóbb a megrendelőkkel, valamint két hazai egyetemmel - a győrivel és a miskolcival - közösen olyan csúcstechnológiájú hidraulikus lemezvizsgáló berendezést alkottak, amelynek sorozatgyártása hamarosan elkezdődhet. A német AHP Merkle számára pedig számítógépes munkahenger-bevizsgáló berendezést készítettek.
Mindemellett a győri társaság a közelmúltban - Kelet-Közép-Európában elsőként - keretmegállapodást kötött az Eatonnal is, amelynek térségbeli szervizhálózatát működtetik majd. Az ügyvezető igazgató hozzátette: sikereiket elsősorban annak köszönhetik, hogy az elmúlt években sokat áldoztak a gyártmányfejlesztésre, illetve a szakemberképzésre, számol be a Napi Gazdaság.