A bővítést egyebek között a SX-4-es modell iránti nagy, jelenleg nehezen kielégíthető kereslettel magyarázta. E modell európai értékesítési célját évi 60 ezerre növelték a korábbi 40 ezerről. Az SX-4-esek egy részét Japánból szállítják Európába, ám ennek lehetősége korlátozott, mert a japán telephelyek is teljes kapacitással termelnek már. Az SX-4-es társfejlesztője, az olasz FIAT, amely FIAT Sedici néven árusítja ezt a kocsit, ugyancsak öthavi elmaradásban van a megrendelések teljesítésével. A FIAT 30 ezer Sedici eladására számít az idén a korábban várt 20 ezer helyett, ez is indokolja a kapacitás bővítését a magyar gyártónál.
A Suzuki Indiában is igyekszik gyorsan bővíteni termelőkapacitását. Ottani egysége, a Maruti Udyog Ltd. révén övé az indiai piacnak több mint a fele. Indiában új gyárat épít a vállalat évi 100 ezres kapacitásra, és a kapacitást évi 250 ezerre akarják növelni 2008 első negyede után. Indiában csak az idei fejlesztés után kezdhetik az SX-4-es gyártását.
A Magyar Suzukiról
Tavaly az MS 149 260 gépkocsit értékesített, ebből a magyar piacon 39 120 talált gazdára, 15,6 százalékkal több, mint 2004-ben. Az export aránya 74 százalék volt, 110-140 autó. Az előző évihez képest 65,7 százalékos volt az exportnövekedés. A Swiftből 18 385, Ignisből 14 498, Wagon R+-ból 1848, egyéb, importmodellekből 4389 személygépkocsit adtak el Magyarországon.
MTI/Menedzsment Fórum