2p

15 millió eurós beruházás révén gyógyszállót épít a székelyföldi Borszék üdülőtelepen a magyar Muntero Invest Kft., amely régi villák rendbe tételét is tervezi hosszú távon - adta hírül keddi számában a Krónika című erdélyi napilap.

Valentin Vaida borszéki polgármester szerint két év múlva készül el a Borszék Villa nevű, négycsillagos szálloda, amelynek építését júliusban kezdte el a magyarországi alaptőkéjű vállalat. A helyi önkormányzat 22 ezer négyzetméteres területet adott bérbe a cégnek, hogy megépülhessen a gyógykezelési központ. Így közös társaság üzemelteti majd a gyógyszállót is, és a nyereségből nemcsak a befektetői csoport, hanem az önkormányzat is részesül.

A beruházó csoport tervei szerint a gyógyszálló nyereségéből és pályázati pénzekből pár éven belül elkezdik majd a település régi villáinak helyreállítását is. A Muntero Borszék-projektje ugyanis négy fejlesztési ütemre épül, amelyből a gyógyszálló csupán az első lépés. A második ütemet a meglévő épületek felújítása jelenti, amit a régi kezelőközpont helyreállítása követ, végül hozzálátnak a leromlott állagú villák rehabilitálásához.

A befektetők előzetes számításai szerint a teljes fejlesztési program 5-10 év alatt valósítható meg. A Borszék Villa megépítésének az ötlete egyébként már 2004-ben felmerült, a magyarországi tőkéjű vállalat képviselői akkor úgy látták, az építkezési munkálatokat 2005 márciusában elkezdik, s egy év múlva át is adják a négycsillagos szállót. Végül az alapkövet csak 2005 augusztusában tették le.

Korábban szintén magyarországi beruházásból újítottak fel három szállodát Erdély másik nevezetes üdülővárosában, Szovátán. A sós vizű Medve-tó partján fekvő településen a magyarországi Danubius Hotels renoválta és működteti a háromcsillagos Danubius Health Spa Resort Sovatát, valamint a kétcsillagos Hotel Fagetet és Hotel Bradetet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!