Nyáry Krisztián az MTI-nek elmondta, a Főpolgármesteri Kabinet pénteken egyetértett azzal, hogy mindkét témával foglalkozó előterjesztés a hó végén a Fővárosi Közgyűlés elé kerüljön. A 4-es metró projektigazgatósága részére a főváros tavaly mintegy 265 millió forintot biztosított igazgatási kiadásokra. A szervezet megtakarításai részben abból adódtak, hogy nem vették fel a tervezett öt új dolgozót, illetve, hogy bérleti díjra a tervezettnél kevesebbet költöttek. Az igazgatóság által elköltött 192 millió forintból egyébként 128 milliót személyi jellegű kiadásokra fordítottak.
Balogh Árpád projektigazgató kinevezését pedig azért támogathatja a hó végén a közgyűlés, mivel ahhoz hozzájárult a pénzügyminiszter és az unió bankja, az EIB is. A pénzügyminiszter hozzájárulására az állammal kötött finanszírozási szerződés alapján van szükség. Az EIB pedig hitelnyújtóként jogosult ez ügyben véleményt nyilvánítani.
Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes már hónapokkal ezelőtt kész tényként közölte, hogy váltás történt a projektigazgatóság élén, ahol Gulyás László helyett Balogh Árpád tevékenykedik tovább. Jogilag azonban csak júliustól válik hivatalossá a vezetőváltás. Gulyás László egyébként igazgató-helyettesként továbbra is a szervezetnél dolgozik.