A hajózási társaság többségi tulajdonosa a Balaton-part 22 önkormányzata. A privatizációs szervezet hamarosan közzéteszi a pályázati felhívást - közölte az ÁPV pénteken. A Balatoni Hajózási Zrt. többségi csomagját 2001-ben térítésmentesen kapták meg az önkormányzatok. A kisebbségi részvénycsomag 2003-ban került az ÁPV-hez.
A privatizációs szervezet most először tesz kísérletet a hajózási cég kisebbségi részesedésének eladására. Korábban megvizsgálta a tulajdonos önkormányzatok igényét a kisebbségi részvénypakettre, és egyeztetett az érintettekkel, de nem sikerült megállapodni.
A Balatoni Hajózási Zrt.-nek 24 motoros hajója, négy kompja és egy nagy vitorlása van. A 22 balatoni személyhajó kikötő közül tíz nagyvitorlás-kikötőként is üzemel - közölte Lain Ferenc műszaki vezérigazgató-helyettes az MTI kérdésére.
A gazdasági igazgató, Grófné Horváth Ilona pedig elmondta, hogy a 336 főt foglalkoztató társaság tavaly 1,8 milliárd forint árbevételt ért el, 8,5 százalékkal többet az előző évinél és 2,9 százalékkal többet a tervezettnél. Az üzemi szintű nyereség 97 millió forint volt, szemben az előző évi 74,4 millió forinttal. Az adózás előtti nyereség elérte a 60 millió forintot, ami a tervszámot 243 százalékkal, a bázist 51,1 százalékkal haladta meg.
A 3,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Balatoni Hajózási Zrt. saját tőkéje a múlt év végén 4,1 milliárd forintot tett ki. A pénteki éves rendes közgyűlésen jóváhagyott mérlegben 116 millió forint hosszúlejáratú és 640 millió forint rövidlejáratú hitelt könyveltek el - mondta a gazdasági igazgató.