2018. március 20. 13:23
MTI

40 új munkahely jön így létre.

Kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti kapacitását, emellett optimalizálja gyártását a Heineken Hungária Zrt. soproni gyárában - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Sopronban.

Thuróczy Zoltán, a Soproni Sörgyár vezetője elmondta, hogy év végéig a gyár területén épületeket bontanak, új göngyöleg tárolót, szociális blokkot, készáru raktárat alakítanak ki, emellett duplájára bővítik a szűrőüzemet, utat és csatornát építenek. A beruházás a termelésben nem okoz fennakadást. 

Dolgozó a Heineken soproni gyárában. (MTI Fotó: Krizsán Csaba) Dolgozó a Heineken soproni gyárában. (MTI Fotó: Krizsán Csaba)


Az MTI kérdésére elmondta, hogy a beruházással a mintegy 250 embert foglalkoztató soproni gyárban közel negyven új munkahely jön létre, és éves szinten mintegy 400 ezer hektoliterrel több sört fognak gyártani az üzemben. A kapacitásbővítéssel nem kerül majd több sör a piacra, mert az nagyságrendileg kiváltja majd a közeljövőben Martfűn megszűnő gyártást - tette hozzá. Több eszközt is áttelepítenek Martfűről Sopronba, egyebek mellett kompresszorokat, tartályokat és úgynevezett nyomótankokat - mondta.

José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a marfűi gyártóbázis Sopronba telepítése mellett a hazai piacon megnövekedett Soproni sör iránti kereslet is indokolja a beruházást. Törhetetlennek nevezte a több mint 120 éves kapcsolatot Sopron és a sörgyár között a vezérigazgató, és meglátása szerint a beruházás azt is mutatja, hogy a csoport hosszútávon elkötelezett a város mellett. A soproni gyárban közel száz féle terméket gyártanak, az idéntől az ízesített radlerekbe Magyarországon termelt gyümölcsök kerülnek.

Barcza Attila, Sopron fejlesztési tanácsnoka, a Fidesz-KDNP szövetség város és környéke országgyűlési képviselőjelöltje azt hangsúlyozta, hogy a sörgyár ezzel a beruházással éves szinten várhatóan százmillió forinttal több iparűzési adót fizet a városnak, ami további fejlődési lehetőséget jelent az itt élők számára.

A nyilvános céginformációk szerint a Heineken Hungária Zrt. árbevétele 2016-ban 52 milliárd 368 millió forint volt, mintegy 794 millió forinttal több, mint 2015-ben. 2016-ban azonban 400 millió forint veszteséget ért el. A cég tavaly nyáron jelentette be, hogy leáll a sörgyártás a martfűi gyárban, Sopronban viszont bővítenek. A martfűi üzemet fokozatosan disztribúciós és logisztikai központtá alakítják át.

Miből finanszírozzam a cégem? Mitől lesz versenyképes egy magyar KKV és honnan szerezhet fejlesztési forrásokat? Ki viheti tovább a családi vállalkozást?

KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák konferencia - jelentkezzen most!