1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az egykori mecseki szénbányák hét hektáros területén épülő pécsi filmgyár és médiastúdió 2009 végére készülhet el - mondta Sas Tamás filmrendező, a komplexum megálmodója az MTI-nek.

Sas Tamás tájékoztatása szerint jelenleg a finanszírozással kapcsolatban tárgyalnak, és ha megállapodnak, rögtön elkezdik az építkezést. A beruházás költségvetése megközelítőleg 1,5-2 milliárd forint - fűzte hozzá, ugyanakkor aláhúzta: pontos összeget csak akkor tud mondani, ha a komplexum felépült.

Rámutatott, hogy az épületegyüttes legfontosabb része a jelenleg is álló 300 négyzetméteres üzemcsarnok lesz, amelyhez egy 1200 négyzetméteres stúdiót is építenek. A filmgyártáshoz szükséges egyéb helyiségeket 1500-2000 négyzetméteren alakítják ki - tette hozzá.

A filmrendező szerint Pécs vonzó lehet a nemzetközi filmipar számára, de szeretnék, ha a központban otthonra találna a regionális és a helyi média is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!