3p

Kétszáz éve, 1816. december 13-án született Ernst Werner von Siemens német mérnök, akinek nevét nemcsak az általa alapított hatalmas elektrotechnikai vállalat, hanem az elektromos vezetőképesség SI mértékegysége is viseli.

A Hannoverhez közeli Lenthében született, tizennégy testvér közül negyedikként, fivérei közül Carl és Friedrich a Siemens-Martin acélgyártási eljárás kidolgozásával vált ismertté. Bérlőként gazdálkodó apja a jobb megélhetés reményében 1823-ban Lübeck környékére költözött, Werner itt fejezte be középiskolai tanulmányait, de anyagi helyzetük miatt érettségi vizsgát nem tehetett. 1835-ben jelentkezett a porosz hadseregbe, így tanulhatott három évig matematikát, fizikát és kémiát a berlini műszaki akadémián. Első szabadalmát 1842-ben, tüzérhadnagyként nyerte el egyszerű és megbízható távírójára. Nem sokkal később kapcsolatba került a gépészmérnök Johann Georg Halskéval, akivel 1847. október 1-jén Berlinben megalapították a Siemens és Halske Távíró Társaságot.

A cég már a következő évben megkapta első kormányzati megbízását, ők építhették ki a Berlin-Frankfurt távíró vonalat. Siemens 1849-ben otthagyta a hadsereget, hogy minden figyelmét a vállalatnak szentelhesse. A porosz államapparátussal azonban gyorsan konfliktusba kerültek, ezért vállalkozásuk kényszerűségből a külföldi piacokon próbált terjeszkedni. A Siemens leányvállalatokat alapított Oroszországban és Angliában is, utóbbit Werner testvérei vezették. Oroszországból ők építették ki a távíróhálózatot a Balti-tengertől a Fekete-tengerig, a brit piacon a víz alatti kábelek lefektetése jelentette az áttörést a vállalat számára. 1870-ben műszaki bravúrt megvalósítva felállították a London és Kalkutta közötti, 11 ezer kilométer hosszúságú távíróvonalat, a Siemens cég kötötte össze tenger alatti kábelekkel Amerikát és Európát. A nevével fémjelzett konszern 1887-ben jelent meg Magyarországon, amikor megalakult a Siemens és Halske Berlin-Budapest vegyes vállalat. Ez a cég építette meg a Nagykörúton az első villamos vonalat, majd 1896-ban a nevezetes millenniumi földalattit.

A Combino villamos itthon az egyik legismertebb Siemens termék

A tudományos munkásságát folytató Siemens 1866-ban felfedezte, majd szabadalmaztatta a Jedlik Ányos által már 1861-ben leírt dinamóelvet. (A két tudós egymástól függetlenül tette meg a felfedezést.) Siemens tervei alapján épült az első villamos vasút, nevéhez fűződik a németországi utcai világítás rendszerének kiépítése, 1875-ben bebizonyította, hogy a vezetőben az elektronok közel fénysebességgel haladnak.

A feltaláló számos szakmai és anyagi elismerésben részesült, a díszdoktori címek mellett a Porosz Akadémia tagjává választották és a francia Becsületrenddel is kitüntették, életműve elismeréseként 1888-ban nemesi címet kapott.

Werner Siemens kétszer házasodott meg, első feleségétől négy gyermeke született. Megözvegyülése után 1869-ben nősült meg újra, egy távoli unokatestvérét vette el, akitől még egy fia, a vállalatot továbbvivő Carl-Friedrich született. A szociális érzékenységéről is híressé vált feltaláló, aki mindig igyekezett megfelelően gondoskodni munkásairól, 1890-ben vonult vissza a vállalat vezetésétől. Két évvel később, 1892. december 6-án halt meg Berlinben, 76 éves korában.

Neve és öröksége ma is él. Az immár globális vállalatbirodalommá fejlődött Siemensnek a világ közel 200 országában mintegy 400 ezer munkavállalója van. A cég ma energia, egészségügy és ipar, valamint a 2011-ben alapított infrastruktúra és városok portfólióval működik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!