2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Audi Hungaria Motor Kft. az idén mintegy 200 millió eurót fordít fejlesztésre, főként olyan területeken, amelyeknek az új motorok gyártásában van szerepük - mondta Lőre Péter sajtószóvivő az MTI-nek kedden.

A győri vállalat közleményben ismertette: több mint 1,023 millió motort gyártott az első félévben, csaknem 10 ezerrel többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Az autó-összeszerelés is bővült: az Audi A3 Cabriolet gyártásának felfutási időszaka lezárult, így már ez a modell is a kapacitásoknak megfelelően tervezett darabszámban készül. Az első hat hónapban összesen több mint 32 ezer jármű hagyta el a gyártócsarnokot, félezerrel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A Győrött összeszerelt kocsik közül a TT Coupé volt a legtöbb, azt követi a termelési mennyiség sorrendjében az A3 Cabriolet, majd a TT Roadster. Az első félévben jubileumot is ünnepelt a győri Audi, ebben az időszakban készült el ugyanis a 400 ezredik jármű.

Új munkahelyek teremtésével 7,3 százalékkal nőtt a dolgozók száma a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. A vállalatnál 5900-en dolgoznak. Lőre Péter sajtószóvivő az árbevétellel kapcsolatos kérdést azzal hárította el, hogy a pénzügyi adatokat nem teszik közzé.

Bővült az infrastruktúra az első hat hónapban: közel egymilliárd forintos beruházással elkészült az M1-es autópályát a gyárral összekötő út, amelynek költségét egyharmad-egyharmad arányban vállalta a város, a kormány és az Audi - emlékeztetett a sajtószóvivő.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!