A 12,5 kilométeres útszakasz egyelőre csak Maklár és Andornaktálya községet elkerülő útként épülhet meg úgy, hogy a jövőben gyorsforgalmi úttá lehessen fejleszteni - mondta Galuska János, a térség önkormányzati és szakhatósági vezetőivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
A kétszer egysávos országút megvalósítása szerepel a 2013-ban záruló Nemzeti Fejlesztési Terv Közlekedési Operatív Programjában is, vagyis az építési költségek 85 százalékát európai uniós forrásból fedezik majd - tette hozzá.
Egyelőre a nyomvonal kijelölése egy olyan "konfliktusmentes folyosó" meghatározását jelenti, amelyre 2009 első felében megszerezhető az építési engedély. Ezt követően, a területvásárlások és a kisajátítások végrehajtása, illetve a közbeszerzési eljárás lefolytatása után indulhat meg az építkezés - mondta Galuska János.