2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az INA horvát olaj- és gázipari társaság középtávú stratégiája alapján a cég 2015-ig nagyjából 20 milliárd kunát (709 milliárd forint) fordít fejlesztésre és beruházásokra, a forrás kétharmadát pedig Horvátországban használja fel, így továbbra is a legnagyobb horvátországi befektető marad - közölte Mosonyi György, az INA felügyelőbizottságának alelnöke csütörtökön.

Az MTI-hez eljuttatott sajtóközlemény szerint Mosonyi György úgy véli, hogy az INA 2011 és 2015 közötti fejlődésének meghatározásához javasolt stratégia erősíti a vállalatot és "jelentősen hozzájárul a horvát gazdaság fejlődéséhez". A stratégia szerint a kitermeléssel összefüggő beruházások forrásait 2015-ig megötszörözik az utóbbi évtized éves tőkeberuházási átlagához képest.

A felügyelőbizottsági alelnök közleménye szerint a cég igazgatósága 1 milliárd dollárt javasol a cég két kőolaj-finomítójának fejlesztésére, így a Fiume (Rijeka) városban található finomítónak az európai standardok elérését célzó fejlesztésére.

Az igazgatóság kimutatta, hogy a Sziszek (Sisak) városi finomító "fejlesztése további 1 milliárd dollárba kerülne, ami soha nem lesz életképes és nyereséges megoldás" - áll a közleményben, amely szerint az igazgatóság ezért javasolja, hogy vizsgáljanak meg a sziszeki finomító jövőbeni használatára vonatkozó alternatív fejlesztési lehetőségeket, amelyek a munkahelyek megőrzését célozzák.

A napi 60 ezer hordós kapacitású sziszeki finomítóban június 20-án baleset következtében tűz keletkezett. Négyen könnyebben megsérültek, a tüzet még aznap eloltották. Mosonyi György közleménye szerint a létesítményt "nem kell bezárni és nem fogják bezárni. A bezárás nem is volt napirenden."

A közlemény szerint a felügyelőbizottság felkérte az igazgatóságot, hogy vegye figyelembe javaslatait és megjegyzéseit, és felkérte arra is, hogy tanácskozzon a stratégiáról a fő részvényesek képviselőivel, majd a lehető leghamarabb fogadja el a középtávú stratégiát, hogy a vállalat megindulhasson az igazgatóság által javasolt dinamikus növekedési pályán. Az INA legnagyobb tulajdonosa a magyar Mol Nyrt. 47,26 százalékos tulajdonrésszel. A második a horvát állam, részesedése 44,84 százalék.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!