2p

A dél-koreai Samsung cég az idén megkezdett fejlesztésekkel együtt összesen húsz milliárd forint értékű bővítő beruházást valósít meg az elkövetkező másfél évben jászfényszarui gyárában. Az új egység az idei év közepén készül el, jelentette be Lee June Young, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke.

Komoly beruházást hajt végre a Tiszántúli településen a Samsung: húsz milliárd forint értékben bővítik Jászfényszarun található telepüket. Az új egység várhatóan 2007 közepén nyílik meg, és 2010-től dolgozik teljes kapacitással. Ennek köszönhetően a dél-koreai társaság további 1000 főt foglalkoztat majd.

Az újabb beruházásnak köszönhetően a Samsung nemcsak a hazai, de az európai piacon is megszilárdíthatja az LCD televízió-gyártásban vezető pozícióját - tette hozzá a cégvezető. Az új gyáregységről elmondta: a 18 ezer négyzetméter alapterületű üzem a már meglévő mellett egy 7 hektáros területen épül fel. Építésével párhuzamosan lépcsőzetesen toborozzák az új munkavállalókat, Jászfényszarun és széles vonzáskörzetében.

A Samsung magyarországi jelenlétének és újabb beruházásának egyik legfőbb oka a szakképzett, kiváló gyakorlati tudással rendelkező munkaerő és a fejlődő infrastruktúra megléte - hangsúlyozta Lee June Young. Elmondta, hogy a gyár eddig is meghatározó szerepet töltött be a televíziógyártásban, tavaly például összesen 3,2 millió készülék hagyta el az üzemet. A kapacitás egyre inkább megközelíti a heti 100-110 ezer készüléket, a termékeket 34 országba értékesíti a cég.

A jászfényszarui gyárban mintegy 2000 munkatárs dolgozik, így a cég már ma is igen jelentős szerepet tölt be a térség munkaadói között. A gyár magyarországi forgalma 41,5 milliárd forint volt 2005-ben, az export eladás pedig elérte a 136 milliárd forintot.

A sajtótájékoztatón Kóka János azt hangsúlyozta, hogy Magyarország nyerte a Kelet-Közép-Európában az elmúlt 16 évben lezajlott befektetési versenyt. A Samsung magyarországi megjelenése óta példamutatóan és folyamatosan fejleszt, növelve a befektetett tőkét és a foglalkoztatottságot - fogalmazott.

Az 1989-ben alapított gyárban jelenleg projektoros, katódcsöves és LCD-készülékeket állítanak elő. Korábbi adatok szerint eddig 60 millió dollárt fektetett be itt a cég. A Samsung Electronics Magyar Zrt. 1990-ben kezdte meg tevékenységét Magyarországon.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!