2p

A spanyol Grupo F. Segura 20 millió eurós beruházással autóalkatrész-gyártó üzemet épít Szolnokon az ipari parkban - jelentette be Francisco Segura, a cégcsoport alapító elnöke a létesítmény alapkövének letétele alkalmából szerdán a Tisza-parti városban.

Az üzemet a győri székhelyű Integrál-Hexa cég építi fel, amely várhatóan 2008 őszére elkészül, és a gyártóberendezések felszerelése után 2009-ben kezdi meg a termelést. Az első körben mintegy 50-60 embert kívánnak alkalmazni, akiket a Segura spanyol anyavállalatának szakemberei tanítanak be. Az elképzelések szerint 2010-ben már 150-en dolgoznak majd az üzemben, amelyet magyar vezető fog irányítani.

Francisco Segura elmondta: elsősorban sajtolt és hegesztett autóalkatrészeket készítenek olyan nagy gépkocsigyártók számára, mint a Ford, a Seat, az Audi, a Volkswagen és a Skoda.

A családi vállalkozásként működő, valenciai székhelyű céget 38 éve alapították. Jelenleg Spanyolországban négy gyáruk működik, képviseletük van Lengyelországban, Portugáliában és Törökországban is. Első külföldi termelő üzemük azonban Szolnokon épül. Magyarországot központi elhelyezkedése miatt, Szolnokot pedig elsősorban a jó vasúti adottságai miatt választották.

Újságírói kérdésre a beruházás pénzügyi részleteiről elmondta: a szükséges pénz egyharmadát saját erőből fedezik, 70 százalékát Magyarországon banki hitelként veszik fel, és számítanak a stratégiai befektetőknek járó állami támogatásokra is.

Szalay Ferenc polgármester ismertette, hogy a ipari park nagybefektetői térségében két cég, az Eagle Ottava, és a Le Belier gyára már régóta működik. Befejezéshez közeledik a háztartási papírokat előállító Higi Papírsoft. Zrt. üzemének építése, és épül egy biomassza erőmű is. A svájci vonatgyár, a Stadler letelepedésről pedig a közelmúltban írtak alá szerződést.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!