A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 20 millió forintra bírságolta a Citibank Zrt.-t, mert a testület álláspontja szerint a bank a hitelkártyáit népszerűsítő tájékoztatásával megtévesztette a fogyasztókat. Zavodnyik József, előadó versenytanácstag a határozat indoklásában elmondta: a Citibank 2002 márciusában egyes piaci tájékoztatásaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon közölte, hogy hitelkártya termékeit a fogyasztó "akár 45 napig kamatmentesen használhatja".
Ez a tájékoztatás azért minősült jogellenesnek, mert a bank nem tájékoztatta a fogyasztókat arról a lényeges körülményről, hogy a hitelkártyához kapcsolódó kamatmentesség csak bizonyos feltételek teljesülése esetén valósulhat meg. A kamatmentesség ugyanis attól függ, hogy a fogyasztó a rendelkezésére álló meghatározott határidőn belül megfizeti-e a hitelkeretét terhelő összes tartozását, azaz vásárlások, készpénz felvételek, kamatok, költségek és díjak együttes összegét.
A pénzintézet mellett az eljárásba társként bevont cégekkel - többek között a Magyar Telekommal, a Shellel, a Malévvel, és a Generali-Providenciáva - szembeni versenyjogi eljárást a GVH megszüntette.
A versenytanácstag közölte: a bírság megállapításakor enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a magyar hitelkártya piacot vezető Citibank - a pénzintézet honosította meg Magyarországon a hitelkártyát - az eljárás során végig együttműködő volt, és készséges volt a tájékoztatás módosítására.
A pénzintézet jogi képviselője egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a Citibank megtámadja-e a GVH határozatát a Fővárosi Bíróságon.