2018. augusztus 8. 11:13
MTI

Az eredményeket főként az autóiparban akarják kamatoztatni.

A dél-koreai Samsung Electronics 22 milliárd dollárt tervez a következő három évben mesterséges intelligencia és más, főként autóipari hasznosítású új technológiai fejlesztések finanszírozására fordítani. 

A Samsung mesterséges intelligencia fejlesztésében jártas szakemberek toborzásával és a következő generációs, 5G mobil hálózati készülékek és berendezések fejlesztésével kíván vezető szerepet biztosítani magának a jövő autóiparában.

Az előző három évben invesztált összeget hat százalékkal meghaladó 22 milliárd dolláros, azaz 25 ezer milliárd vonos technológiai fejlesztési program része annak az összesen 180 ezer milliárd vonos munkahely-teremtési és beruházási tervnek, amellyel a Samsung új növekedési területekre, többek között mesterséges intelligenciára és biotechnológiára kívánja áthelyezni profiljának a súlypontját a leszálló ágba jutott félvezető ipari és okostelefon üzletágairól.

A beruházási keretösszegből 130 ezer milliárd vont tervez a Samsung Dél-Koreában felhasználni, ami tervei szerint 40 ezer új munkahely létesítését is jelenti. 

A Samsung szerdai bejelentése több mint öt százalékkal emelte meg a Samsung BioLogics gyógyszeripari konszern részvényének árfolyamát, az informatikai szolgáltató üzletág, a Samsung SDS részvényének az árfolyama pedig öt százalékkal erősödött. A Samsung Electronics részvényének árfolyama nem változott.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.