2p

Költségcsökkentési intézkedésként 22 ezer dolgozójának ajánl fel korai nyugdíjazást a General Motors. Az érintettek idősebb, műszakban dolgozó és viszonylag jól kereső alkalmazottak. A GM reméli, hogy legalább az érintetteknek a fele elfogadja az ajánlatot, közölte a Wall Street Journal egy meg nem nevezett vállalatvezetőt idézve csütörtökön.

A GM két napja jelentette be, hogy újabb tízezer embert küld el az irodai állományból. A nem órabéres állományt még idén 63 ezerre tervezik csökkenteni 73 ezerről. A most bejelentett tízezer fős elbocsátás 3400 amerikait érint, a várható európai leépítésekről a GM még nem közölt adatot.

A GM túlélése az amerikai állami segélyezéstől függ, a kormányzatot március végéig kell meggyőznie a vezetésnek a cég életképességéről. A szanálási tervet a jövő keddig kell benyújtani.

Ennek az is része lesz, hogy a vezetők éves fizetését idén 10 százalékkal, a többi nem órabéres alkalmazott éves illetményét 3-7 százalék között csökkentik az Egyesült Államokban a csoportnál. Az elmúlt években a cég már több tízezer állást szüntetett meg, főként a termelésben.

A GM a tavalyi év végén világszerte mintegy 250 ezer dolgozót foglalkoztatott, ebből 55 ezret Európában, de a folytatódó leépítések ezt a számot folyamatosan csökkentik.

A General Motors európai eladásai 6,5 százalékkal estek tavaly, 2,04 millióra - csupán decemberben 14 százalékos volt a csökkenés -, és ezzel a társaság piaci részesedése 9,3 százalékra mérséklődött 9,4 százalékról. Egyedül a csoporthoz tartozó Chevrolet márka eladása nőtt, 10,7 százalékkal. A csoporthoz tartozó német Opel és a brit Vauxhall értékesítése 10,5 százalékkal, a svéd Saabé 22 százalékkal esett vissza.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!