2p

Újabb pályázatok kiírásáról döntött a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT), amely több mint 22 milliárd forintot oszthat szét a nyertesek között a következő hónapokban - jelentette be Molnár Csaba, a nyugat-dunántúli fejlesztési tanács elnöke szerdán, a Nagykanizsán tartott ülést követően.

A tavasszal és nyár elején már kiírt kettő mellett további 12 pályázatot ír ki a következő hónapokban az NYDRFT a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében - közölte Molnár Csaba.

Az összesen több mint 22 milliárd forintos pályázati keretből 4,5 milliárd forint jut a turizmus, 5,2 milliárd a közoktatás, egymilliárd az egészségügy, négymilliárd a nem megyei jogú városok központjának, 1,7 milliárd a közösségi közlekedés, 1,5 milliárd pedig a szociális infrastruktúra fejlesztésére.

Az elnök mindezt azzal egészítette ki: a megyei jogú városoknak központjainak átalakítására további 4-5 milliárd forintot szánnak, de ezeket kiemelt projektként, és nem pályázati formában kezelik.

Molnár Csaba arról adott tájékoztatást, hogy a régió vis maior keretéből most 11 település kap összességében közel 18 millió forintos támogatást. Azt is hozzátette: a régió egész évre szóló 103 millió forintos keretéből már csak 12 millió maradt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a későbbi káresemények nem kaphatnak támogatást, mert ilyen esetben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium elkülönített vis maior alapjától lehet azt igényelni.

A nagykanizsai ülésen döntöttek arról is, hogy 1,8 milliárd forintos keretösszegű innovációs pályázatot hirdet a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség. A szervezet ügyvezetője, Győrffy Gábor elmondta: 2008 elejére várható a kiírás.

Az ügyvezető beszámolt arról: a nyáron bizonytalanná vált az ügynökség sorsa, most azonban "egyértelműnek tűnik, hogy a kormány részéről van szándék a regionális innovációs ügynökség" tevékenységének további folytatására. Erre 300 millió forint állami támogatást is kapnak - hangzott el.

Az ügynökségnek most elő kell készítenie, és egyeztetnie a Nemzeti Kutatási Technológia Hivatallal a következő három év magyarországi forrásainak régión belüli felosztását - fűzte hozzá Győrffy Gábor.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!