2p

A legfrissebb adatok szerint több mint a duplájára növelte a közmunkások létszámát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK).

Májusban összesen 4744 közmunkást foglalkoztatott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) - derül ki a Belügyminisztérium által indított közfoglalkoztatási portálon közzétett dokumentumból.

Ez az áprilisihoz képest 2408 fős növekedés, amivel több mint a duplájára növelte a közfoglalkoztatotti létszámot a KLIK.

Áprilisban ugyanis még "csak" 2336-an közmunkást foglalkoztatott a szervezet.

A májusi adat egyébként "történelmi" csúcsnak is tekinthető, noha meglehetősen rövid ideig állnak rendelkezésünkre adatok. A BM ugyanis csak idén márciusban indította el a közfoglalkoztatási portálját és tavaly decemberig visszamenőleg töltötték fel az adatokat. Mindenesetre a januári 4028 fős létszámot is 716-tal haladja meg a májusi.

A közmunkások az intézménynél egyrészről technikai munkaköröket látnak el, mint takarító, karbantartó, portás, adminisztrátor, másrészről pedig pedagógiai asszisztensi, vagy például szabadidő szervezői feladatokat végeznek, amennyiben az előírt végzettségi és szakképzettségi követelményeknek megfelelnek - válaszolta a KLIK az mfor.hu korábbi kérdésére.

Mindenesetre ezzel a 4744 fős közmunkás létszám a KLIK-et a második legnagyobb foglalkoztatóvá tette májusban. Ennél többen csak a Nemzeti Művelődési Intézetnél dolgoztak, 5872-n, ami március óta stagnáló létszámot jelent. A májusi dobogó harmadik fokára pedig a Magyar Közút került 2667 közmunkással, ami március óta szintén stagnál. A legnagyobb foglalkoztatók körében bővülő létszámról árulkodik még a kimutatás a Hajdúböszörményi Önkormányzatnál, ahol az áprilisi 1374 után májusban már 1421 embert foglalkoztattak közmunkásként.

A BM adatai szerint májusban havi átlagban összesen 209 864 közmunkás volt Magyarországon, ami az előző havihoz képest 17 366 fős növekedést jelent. Megyei lebontásban a legtöbben:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgoztak, 36 123-an,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 30 928-an,
  • Budapesten pedig 18 471-en.

Arányaiban a legnagyobb növekedés Győr-Moson-Sopron megyében volt, a májusi 2539 fős létszám ugyanis 24,1 százalékkal magasabb az előző havinál. 18,8 százalékkal, vagyis a második legnagyobb mértékben pedig Zala megyében nőtt a közmunkások száma, májusra a BM 3965 főt közölt.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!