2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Pedig pár éve még külön határozattal igyekeztek felpörgetni a projektet.

A tervezett 25-ből eddig egyetlen tanuszoda épült meg a tanuszodaprogram keretében, írja a Magyar Nemzetre hivatkozva az Inforádió.

Diósgyőri Tanuszoda, Miskolc (MTI)

A projekt mérlegére úgy derült fény, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő írásban rákérdezett, mire szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Fónagy János elismerte, hogy csak az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen sikerült összehozni eddig tanuszodát.

Orbán Viktor miniszterelnök még 2014-ben jelentette be, hogy rövid időn belül mind a 175 járásközpontban lennie kell legalább egy-egy uszodának, ennek érdekében a kabinet vállalta, hogy első körben – 2015 végéig – 32 fedett medencét építtet, ezt mérsékelték később 25-re.

Az egy elkészült intézmény mellett 21 uszoda építése még folyik, itt a kormány reményei szerint a 2017/2018. tanévben csobbanhatnak majd a gyerekek. A főváros XI. kerületében és Vajszlón viszont még csak most készítik elő a közbeszerzést.

A csúszás azért meglepő, mert a kormány 2014 áprilisában külön határozatot fogadott el a program felpörgetésére: a tanuszodák és tornatermek építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították, lerövidítve a szakhatósági eljárásokat.

A tornaterem-építési program jobban áll, az első körben betervezett 25 teremből 12-t már átadtak, 13 még készül, de Fónagy János szerint várhatóan még idén átadják ezeket is. A program második szakaszában 20 tornaterem és 26 uszoda épülhet, de ezekről csak három hete döntött a kabinet, szóval ezek még nem holnap fognak elkészülni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!