4p

Egy dél-koreai cég több mint 600 munkahelyet hoz létre. 

Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítum akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM, a 264 milliárd forint értékű beruházással 631 új munkahely jön létre Debrecenben

- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szöulban.

Szijjártó Péter (Korábbi felvétel. MTI)
Szijjártó Péter (Korábbi felvétel. MTI)

A minisztérium közleménye szerint - amelyet az MTI idézett - sajtótájékoztatóján a tárcavezető arról számolt be, hogy a hajdúsági városban évente 108 ezer tonna katódot fognak előállítani, ez 1,35 millió elektromos autó akkumulátorának legyártásához megfelelő mennyiség.

Az építkezés első fázisa várhatóan 2024 második felében fog elkészülni, a második egy évvel később.

A tájékoztatás szerint az EcoPro BM volt az első vállalat a világon, amelyik 80 százalékos nikkeltartalmú katódokat tudott előállítani. Ráadásul a debreceni lesz az első ilyen üzem Európában, így Magyarország szerepe még inkább felértékelődhet a kontinens elektromos autóiparában.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy éles nemzetközi verseny zajlott a beruházásért, amelyhez

a kormány pénzügyi támogatást is nyújt.

Ennek mértékét viszont csak később, az Európai Bizottság értesítése után hozzák majd nyilvánosságra.

Jól látszik, hogy Magyarország vonzereje a válság alatt nem csökkent, sőt tovább növekedett. És az újabb adócsökkentések még tovább fokozzák majd az ország versenyképességét

- fogalmazott.

Kiemelte, hogy a most bejelentett projekt az idei év második legnagyobb beruházása, és az első helyezett is egy dél-koreai cég volt, az SK Innovation. Az összes magyarországi beruházás több mint fele származott a kelet-ázsiai országból 2021-ben.

Aláhúzta, hogy ezeket szinte mind a "forradalmian megújuló" autóipar területén hajtják végre. Illetve hozzátette, hogy nagy szükség is van ilyen beruházásokra a jövő iparágában ahhoz, hogy Magyarország megőrizhesse pozícióját az európai autóipar egyik zászlóshajójaként.

A magyar autóipar a teljes feldolgozóipari teljesítmény 30 százalékát adja, így a szektor meghatározó az egész gazdaság és a hosszú távú növekedés szempontjából.

A miniszter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavalyi a világgazdaság fekete éve volt, amikor globálisan 114 millió munkahely szűnt meg, 42 százalékkal visszaestek a beruházások és több mint 5 százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene.

A magyar gazdaság ezen folyamatokkal teljesen ellentétes utat járt be, a legfontosabb mutatók tekintetében hatalmas rekordokat tudtunk megdönteni

- mondta, rámutatva, hogy foglalkoztatottsági, negyedéves gazdasági növekedési és beruházási csúcs is született.

Szijjártó Péter leszögezte: a világon Magyarország adta a járványra az egyik legsikeresebb gazdasági választ azzal, hogy a munkanélküliség finanszírozása helyett a beruházások támogatására fordították a költségvetési forrásokat.

Szerinte ez nem lett volna lehetséges a keleti nyitás stratégiája nélkül, amely "mára egyértelműen sikertörténetté vált". Leszögezte, hogy az elmúlt 15 évben eltolódott a világgazdaság földrajzi fókusza nyugatról, s tavaly már a globális beruházások mintegy 70 százalékát keleti tőkéből finanszírozták.

Ennek megfelelően gyorsan

nő a keleti vállalatok beruházásainak volumene Magyarországon is, ahol 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína, majd idén ismét Dél-Korea volt a legnagyobb beruházó. Az elmúlt három év statisztikái alapján az Európai Unióban a második legtöbb beruházás Magyarországra érkezett Dél-Koreából

- jelentette ki.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Szöulban tárgyalt három másik, Magyarországon már jelen lévő vállalat vezetőivel is, akik a küszöbén állnak az újabb beruházások bejelentésének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!