2p

A Volán társaságok integrációjából létrejött regionális közlekedési központok több mint 18 ezer munkavállalója április elsejétől 2,4 százalékos béremelésben, valamint egyszeri, bruttó 30 ezer forint összegű bérjuttatásban részesül - közölte a társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) csütörtökön az MTI-vel.

A megállapodás kiterjed a béren kívüli juttatások - cafeteria - emelésére is, ami érdemi reáljövedelem növekedést jelent, mivel a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek tavaly.

A közlemény szerint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter március végén hagyta jóvá a munkavállalói oldalt képviselő szakszervezetek - Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) - és a munkáltatói oldalt képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) között 2015. március 2-án aláírt megállapodást.

Szivek Norbert, az MNV Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: az egyezség alapján nem létszámcsökkentés révén teremtik elő a keresetfejlesztéshez szükséges forrásokat a munkáltatók. A jövőben további megbízások elnyerésével új munkahelyeket szeretnének létesíteni és egy kiszámítható Volán életpályamodellt is ki kívánnak dolgozni - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!