2p

Az IKEA oroszországi leányvállalata azt tervezi, hogy legalább 2,1 milliárd dollárt fektet be az Oroszországban működő 14 bevásárlóközpontjának fejlesztésébe és korszerűsítésébe - közölte a The Wall Street Journal című újság szerdán.

A MEGA néven ismert plázák hálózatát működtető IKEA Centres Russia először a moszkvai régióban lévő két bevásárlóközpont területét szándékozik megnövelni 15-20 százalékkal.

A következő tíz évben újabb üzletközpontokat építenének Oroszország keleti részén, de egyelőre a meglévő plázák bővítésén van a hangsúly.

A svéd IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 328 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel.

Oroszországban 2000 óta működik, és már 14 bevásárlóközpontja van: az átlag 200 üzletből álló plázák területének mindössze 1,4 százaléka kiadó, látogatóinak száma pedig évente 275 millió körül mozog.

Ikea a párizsi metróban

Az IKEA május végén közölte, hogy bővíti a bútorgyártást és tárolókapacitásait a Moszkvai területen. A tervek szerint 2017 negyedik negyedévére 6 milliárd rubeles (94 millió dollár) beruházással egy 18 ezer négyzetméteres bútorgyárat és 128 ezer négyzetméternyi raktárépületeket húznak fel.

A Moszkva és Szentpétervár között fekvő Velikij Novgorod városban áprilisban indult el a termelés tesztüzemmódban az IKEA új gyárában. Az 50 millió eurós beruházással létrehozott gyárban az orosz piacon leginkább kelendő lakásbútorokat állítanak elő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!