Figyelmeztető sztrájkot tart az öt vasutas reprezentatív szakszervezet kedden délelőtt 10 és 12 óra között, a mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul - közölte Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete elnöke hétfőn, a munkaügyi vitát követően.
A MÁV és a szakszervezetek hétfői egyeztetésén nem jött létre megállapodás a sztrájk idején biztosítandó, még elégséges szolgáltatásról.
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta, hogy a MÁV-START 78 vonat közlekedtetésére tett javaslatot, amely a frekventált vonalakon 1-1 vonatpár közlekedését jelentené a sztrájk két órás időtartama alatt. Ezzel szemben a szakszervezeti ajánlat az alapszolgáltatásokra vonatkozott, beleértve a vonatok fűtését, világítását, illetve eljuttatását a következő állomásig.
Legutóbb egy hetet a VDSZSZ tartott munkabeszüntetést. Az akkori tiltakozás éjfélkor kezdődött, és 10 óra előtt függesztették fel. A Gaskó István vezette érdekképviselet is a vonalbezárásokra kívánta felhívni a figyelmet. Mint az elnök fogalmazott paródia, ahogyan a vasútvonalak bezárását kezeli a szaktárca. Tapasztalatuk szerint ahol a "pártember" erősen "odacsapott az asztalra", ott nincs vonalbezárás. A VDSZSZ visszautasítja, hogy "bratyi módon" döntsenek a vasutasok tízezreit, az utasok százezreit érintő vasúti közlekedésről.
MTI/Menedzsment Fórum