2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A külföldről származó árbevételük pedig közel 50 százalékkal ugrott meg.

30,9 százalékkal növelte árbevételét tavaly a Szallas.hu, a közvetített forgalom így elérte a 23,5 milliárd forintot, áll a cég csütörtöki közleményében, mely szerint továbbá 2017-ben 882 ezer vendégéjszakát adtak el, külföldről származó árbevételüket pedig közel 50 százalékkal növelték meg.



A 30,9 százalékos bővüléssel a Szallas.hu 3,4 milliárdra növelte árbevételét 2016-hoz képest. Az oldalon foglalható szálláshelyek száma elérte a 257 ezret, ami közel 20 százalékos bővülést jelent tavalyelőtthöz viszonyítva. Összesen 882 ezer éjszakáról „gondoskodott online" a Szallas.hu, eszerint minden 4. internetező itt választja ki belföldi úti célját, és több mint 700 ezer vendégértékelés található már az oldalon.

A cég külföldön még dinamikusabban bővült, az országhatáron túlról származó árbevétel több mint 50 százalékkal való gyarapodásában jelentős szerepet játszottak az akvizíciók is, így a spanie.pl, a nocleg.pl, a nemaradjel.hu, a sporoljvelem.hu és a csakegyutazas.hu felvásárlása is. Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője elmondása szerint pedig a foglalkoztatottaik számát is nagy arányban növelték, közel 20 százalékkal.

A cég sikerrel nyitott az élményturizmus felé, fűzte hozzá Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. Elmondása szerint a lehetőséggel már közel 500 helyi partner élt, így átlagosan egy-egy úti cél mellé 25 diszkont áras programajánlatot is kapnak a vendégek, melyek a választott szálláshely 30 kilométeres körzetében találhatók.

A Szallas.hu az elmúlt 5 év alapján 2018-ra átlagosan 7-10 százalékos bruttó árbevétel-növekedést prognosztizál a magyar szálláspiacra. A legnagyobb bővülést a kisebb szobaszámú szálláshelyeknek jósolják, míg a szállodák piacán átlag alatti növekedést feltételeznek. Azok a szálláshelyek lesznek keresettek a Z-generáció körében, amelyek aktív kikapcsolódást és gasztronómiai élményt kínálnak. Számukra fontos az ökotudatosság, a dizájn, az autentikus desztinációkat keresik, ahol azonosulhatnak a helyi kultúrával és életérzéssel. „Az élménykeresés viszont nemcsak a fiatalokra igaz: az 1964 előtt születettek magasabb jövedelemmel és több szabadidővel rendelkeznek, utazásaik során bakancslista típusú élményeket keresnek" – mondta Mészáros Judit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!